dreamwolf
Idő az időtlenségben
Percek órákat tekernek,
napok tűrnek meg heteket.
Évek előtt hónapok hódolnak,
századok, ezredek és egyéb formák parancsolnak.
Tehetetlenek vagyunk, mi
másodpercre élők, holmi
kis tiktak taktikák.
Hova tart a világ?
Még egy atomóra
sem hajlik az igaz szóra.
Az idő öreg, de halhatatlan,
csak ugrálunk itt folyton, nyughatatlan.
Csak egy fénykép...
Arcod előtt
sóhajba gyűlik könnyem,
nehezen megy
ami azelőtt könnyen,
tekintetem
elvenni közömbösen,
fél mosollyal
osztozva örömödben.
Arcod előtt
sarcodról így mesélek,
mikor magam
megadtam neked, kérted,
nem fog fájni
nevetve megígérted,
vert szívemet
mégis tőből kitépted.
Elalszom... csendesen
kis kristály kéreget
add angyali kezedet
hőhalál elvehet
szült szilánk terheket
telt téli éjszakán
csend cseppent tétován
hó hatolt mélyébe
fa fagyott szélére
szűrt szürke szendergés
tűrt tompa tőrvetés
lepergett lepelben
elszunnyadt az estem
A csend odabent
ahogy a csend
megérint bent
ölelőn lágy
elhaló vágy
egyedül hagy
oly messze vagy
Hajad hullámain
Sóhaj,
ahogy hajad hömpölygőn hullámzik
rajtam.
Óhaj,
hogy csókom csöndesen csobbanjon
tövében.
Ó, haj,
úgy élvezem érintőn észvesztő
elringásod!
Egy magányos estén
...Mély álomba szunnyadón várt,
alt alkonyán zeneszó szállt,
hozta felém füstmákonyát,
szürke szűrte kép-távolát,
kar-közelbe kúszva nád
és csobogás járta át.
A táj mint szelíd szelindek, úgy várt,
erővel húzott le a szomorúság,
majd körém az éj-ég terített subát,
fejem alá a part vetette lombját,
szemembe cseppként hozta a vízsodrást,
őrizte gyötört testem békés dombját.
Távol...
Vágyam sóhajtott lassan,
csak hogy magamban halljam:
(az élet messze visz,
pedig kértelek is)
maradj...
Kék óceán partján álltam,
fél szalag maradt nálam:
(egykor még közös volt,
amit most kezed fog)
szakadt...
Távol intett mozdulat,
belém szakadt pillanat:
(hajad lágyan-lengőn,
és szelekkel perlőn)
szép volt...
Kihunyt szavak
Egy gyertyalángnyi kedves szeretet - elfújva - hideget teremtett (fáj)
Csak elhalkult zaj volt,
ahogy a füst sajgó sóhajban szólt.
A lágy meleg fény hamar elillant,
és a kezedből kifordult, elhalt
a rideg - hőt megfojtó - gyertyakoppantó,
így bennem kihunyt minden összekapart szó.
Maró karcos köhögés maradt, harák csak,
és egy kihűlt csonk a fénytelen homályban.
Fáj az abban táncoló hiány-tűz,
mert emléke ezentúl hozzád fűz. Csak elhalkult zaj volt,
mégis sokáig ad majd visszhangot. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
