Prezipery:
Egy mosoly
Én még félem az éjszakát
Neszező hang sötét árnyát.
Még érzem a hajnali köd
Csendfüggönyén csilingelő,
Utcalámpák bizonytalan
Fényeire felcsíptetett
Ébredések pillanatait.
Én még őrzöm a reggelek,
Kis cinkos kacsintások,
Kéz melegbe bújó hitét,
Kiviruló szeretetét.
Lesve bensőm vélt titkait,
Megtalálom jövőm vágyait,
S némán oldom egy mosolyban.
(2004)
Szabálytalan magány
A fejfák úgy hallgatnak, mint ő,
Mikor vele az ég, magányát oldva
Ráborul a holnap ígéreteivel,
Amire régóta nem figyel,
Amiről senkinek sem szól,
Csak ott bent dobog a csend.
Ezért szenvedi az éjszaka
Hánykolódásaiban átizzadt lepedő
Ráncaiba súgott zokogó hangok
Szimfóniáján felnőtt süketséget.
Olyan természetes ez, mint a közöny.
Tagolatlan vallomás
nyelem a sorsom végtelen csendjét
s akaratom varázsköre ébreszt
fájdalommal születő verseim
elvetélt érzéseim útra kelve
menekülnek védelmedet kérve
naponta fénycsokorba szedve
költözik lelkem sámándalokba
szállok vele űrbe és folyóba
vagyok árny fűzfáján csüngő emlék
a lehet rég elhagyott imája
ébredő remény perzselő csókja
a homok üveggé olvadt percét
átégető végtelen szeretet
az ősi sárból gyúrt bordából vett
buja profán szentséges szerelem
az úttalan utakon vándorló
magány önpusztító két balkeze
s hang egy tagolatlan vallomásban
Reggel a képtárban
Csillagos palástját az Éjkirálynő
Lehúzza lassú méltósággal az égről.
Nyomában a Nap szekere száguld ott,
Hol felfelé a légben aranyhíd nő.
Fent a kékségben robog a napszekér,
Tizenkét tajtékzó lova nem pihen.
Fényt fest a reggel, minden lenge lányra,
Ki éjben ringó csípővel szerelmet mér.
Titkok sétája
November rejtelmes napja volt,
Ma még az ősz sem haldokolt.
Mint csillagok a mindenséggel,
Találkozott a tűz a fénnyel.
Talpuk alatt lapult a kő, az avarral,
S valamit súgott reszkető társának,
Az őszi fénybe öltözött kavicsnak,
Érthetetlen, ősi varázsszavakkal.
Együtt sétált a napérlelt délelőtt,
Rejtőző titkokon kísértéssé nőtt
Sosem volt szeretővel, kit sosem látott,
S igéző mosollyal ölelni vágyott.
Nyárkisasszony
Napsugár ingerel, ciróka-maróka,
Gyöngyköldöke pörög, táncol dalolva.
Mézepret, barackot habzsol halomra.
Bozontos, szöszke, csöpp fejét rázza,
Csillámló fénycsigáit hinti világra.
A szivárványt átfesti pajkosan kacagva,
Lábacskáját nyaldossa hűs, kis patakja.
Bús bárányfelhőket messzire kergeti,
Szerelmes álmait jósasszony megfejti.
...és pár kép Preziperytől:
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
