Pushowca:
Don Quijote megbocsát
Asztalomon gyertyaláng lobog.
Fülemben fájdalmas-békés zene,
agyamban fehér és fekete
zongorabillentyű kopog.
Lelkemben félszeg békésséggel
mosolyognak égszínű angyalok.
Megelevenedik a parányi láng!
Kilép belőle apám és anyám,
minden ősöm, rokonom, ismerősöm.
Emberarcok, kikkel egy voltam egykoron:-
forró szeretők, tüzes ölü temetők,
zsibárusok, mágusok, szajhák.
Mind-mind a szívemet akarták!
Jönnek sorban mind:- gyermekeim,
kiket réges-rég eltemettem.
Érettük százszor és ezerszer
odaadtam testem, lelkem.
Most előttem masíroznak
tömött sorokban mind,
akik elhagytak
és akiket magukra hagytam.
Most itt tolongnak előttem
a parányi gyertyalángban,
vérben, kínban, fagyban, sárban,
mocsokban, lidérces jajgatásban,
mérhetetlen, embersorsú magányban.
Angyalarcok hívnak angyaltáncra.
Lidércek, démonok vad románcra.
Papok, varázslók mágusok
a nagy utazásra.
Hangtalan intenek felém, míg
asztalomon imbolyog a gyertyafény.
A lidérces árnyjáték,
a giccses mozifilm,
a hátborzongtató dráma
már nem rettent,
mert szívemben
a nagy szeretővel beteltem.
(...)
Jöjjetek hát mind a szívembe!
Fényből, árnyékból, félhomályból
a megtisztító szeretetbe!
Hozzátok vissza minden szívem
minden törött darabkáját,
minden múltam minden átkát!
Hozzatok minden kudarcomat,
minden, bénító vasláncomat!
A tőrt (!)...mit szívetekbe
döftem egykoron!
A kígyót, ármányt, átkot,
mit e kéz rakott reátok!
Hozzátok elém minden múltam,
minden kacatját, a sok bűnt (!),
millió elvetélt álmot!
Hozzatok elém mindent, de mindent,
mert itt és most
én mindent megbocsátok.
(...)
Megbocsátok önmagamban önmagamnak,
nektek, és értetek, önmagamért,
a szívemben szunnyadó szeretetért.
Haláltánc
Míg haláltáncát járja
Földünkön az Élet,
néhány magányos lélek
együgyű sípját fújva
e forgataghoz,
szíve szakadtából
játszik néma dallamot.
Amikor a Fiú testét
tudásotok vasszögeivel
élő fára szögeztétek,
amikor a hetet lépő gyermek
eleven életéről nem szóltak már
csupán áporodott tekercsek,
amikor a létező összes bölcsek
- általatok dobozva zárva! -
nem nyithattak életet
élesztő iskolákat...
- még nem láthattátok
a XXI. századot.
Amikor felismeritek,
hogy számító szervereiteken
felhalmozott tudás sem más,
mint dermesztő üresség!
Esténként, a kékes fényben
milliárdokon pulzál át
a szívtelenség!
Agyoncsépelt ideátok
a szabadság sem több,
mint a netről letölthető fájl.
Amikor teremtett Istenetek
tőzsdetemplomaitokban
megelevenedett
szörnyeteggé lesz!
Talán elindultok végre
sötétségből a fénybe,
ember kezetek által teremtett
külső, démoni csillogásból,
a parányi, benső gyertyalánghoz,
egeket ostromló üveghegyeitektől
a bennetek nyugvó
Mennyek Templomához.
Talán nem csalnak meg benneteket
újidőket látó guruk, mesterek,
új szeretet új igéit
alkuba bocsátó, felkent arcú
nárcisztikus nepperek!
Talán a nagy összeomlásban,
egy villanásra megláthatjátok
az általatok eljárt haláltáncot
és az ég kegyelméből: - az Igazságot.
Talán szívetekbe költözhet
egyszer még a fény,
önzésetek árán,
megtöretésetek után a remény.
Minden meggyilkolt, minden sikolya
füleiteket egyszer majd megnyitja.
Szemeiteket tisztára moshatja tán
az ego dárdáitok nyomán
keletkezett véróceán.
Ekkor megpillanthatjátok
Földanyácskánk körüli
szent köreit a Gyermeknek,
megízlelhetitek ízét a szeretetnek.
Addig nem adatik számomra más,
mint a síp, a szívből jövő furulya,
mely haláltáncotokhoz zeng
szelíd, együgyű altatót,
angyalok románcát,
míg utoljára járja véletek
az ördög -örökös?- násztáncát.
Pillanatképek
1.
Hercegnővé érlelt a szerelem.
Homlokod közepén
drágakő ragyog.
Asszonyi emlődön
mosolyognak
tejfogú kis angyalok.
2.
Majdan, ...egyszer
együtt ülünk a körbe',
újra hófehérbe öltözve.
Köröttünk ezer és ezer
angyal gyerek
nyitott szájjal lesi
minden szavad,
és észre sem veszed,
hogy tanítasz.
Én mit sem változok!
Ott is csupán lustán heverészve
bámulok a fénybe.
Együgyű szívemmel
gyönyörködök a képben,
amit itt és most
álmodtam éppen.
Sóhaj
Még nem vagyok jó,
de már rossz sem.
Megtört szívvel, sebzetten
még egyre keresem,
aki ezt keresi bennem.
Eretnek Istenek / Paradoxonok
I.
Isten?!......
Híveihez képest minden koron eretnek.
II.
Amit korunk embere a meditáció ürügyén elkövet,.....?!
....alig más, alig több, mint a lélek ejaculatio praecoxa.
Illúziókból ki, illúziókba be,
s közben.....?!
mint a tinédzserek, szentül hisszük:
- jé!!! mi már dugunk is (...talán)
III.
Azonnal képes lennék hinni jelen korunk nagy vívmányában, a regressziós hipnózisban, ha csak egy embertársammal találkozhattam volna, aki azt mondja: -
"Képzeld! Negyedik életemmel ezelőtt, III. Béla király udvarában, kisgyermekkoromtól - halálomig rugdostam a lószart. Egész életemben egy lószarrugdosó voltam."
Ezzel szemben? Csaba királyfi reinkarnációival Dunát lehetne rekeszteni.
IV.
Az intiúciót kereső ember legnagyobb paradoxona, amikor megkísérli leírni ön-ön intiutív állapotát, és a hozzá vezető utat.
Ettől már csak egy nagyobb paradoxon létezhet, amikor tömegek hisznek mások intiúcióiban.
V.
Csak a semmi van.
Csupán a semmi lehet
Valami.
Aki a semmitől fél,
mindentől retteg.
Ezért mondhatja bármely igaz ember az egyetlen jó tanácsaként:
- "Ne féljetek!" |
AJÁNLOM AZ OLDALT
