FrissítésSúgó

bsgabor	2005.09.16. 17:57 -
	...

[2-1]

bsgabor

Előzmény | 2005.09.16. 17:58 - #2

PaulBird:     Ragyogás   Talán elrontottam hogy nem mondtam nyomban mihelyt a levegő felforrt tüdőmben s a fények már eltűnőben voltak - de értük igazán nem kár csak megannyi támasz, jelzőfény, 'mi mutatja merre is az igaz válasz - egy pillanatra elbóbiskoltak mind a terhes tekintetek és tetszhalott lettem hisz' nem mondtam neked csak elvettem csendben amint szárnyatlan lebegett a fehér bottal botorkáló gondolat-rengeteg felett.. Mindenki látott.. Csak én néztelek.   Itt vagyok...   [for my Fairytale]   Én alkottalak? Te álmodtál engem? Nem számít már.. Lángoló szavad most csenddé hamvad bennem, s fojtogató füstje álmainkra száll. De itt vagyok.. És ott leszek, ha bőröd napfény simítja selyemmé vagy szemed tükréről búsan vetik alá maguk könnycsepp-gyöngyszemek - így leszel örök hitvesemmé Én kitartok míg bírok a világgal vagy ő el nem bír velem.. És már nem félek.. Mert megannyi álom őrzi féltve arcod, s egy angyal mosolya szemhéjamra égett.. Már az órám sem figyelem.. Te töltöd ki életem, mint üveg testébe zárt végtelennyi homokszem...   A rendezőhöz   gyűlöllek, gyűlöllek tiszta szívemből látod, mit tettél..? Most félek az élettől... régen néha adtál - most mindig csak veszel hazugság és csalás minden amit teszel elvettél mindent, mindent mit csak lehet hát ne várj tovább, ne habozz... ez nem áll jól neked megmutattad régen már, itt, te vagy az úr de te látom, nem nyugszol míg minden lángba nem borul itt vagyok.. már nem félek, nincs bennem érzelem csak üres szavak, tépett szív, végtelen harag magányommal várunk rád a csillagok alatt...   Ha éjfekete vagyok...   ha éjfekete vagyok Te hamvasan fehér ha fájdalmas tagok Te gyógyító tenyér   ha tomboló düh Te néma áhítat ha hó alatt rekedt fű Te virágzó lombozat   ha pokolnak követe Te csodás égi jel ha bánatnak ölebe Te felszegezett fej   ha elveszett álmok Te megélt boldogság ha perzselő lángok Te oltott szomjúság   ha gazdagok fintora Te szegényeknek támasz ha zavaros enigma Te egyértelmű válasz   ha elfojtott gondolatok Te szó ami elér ha éjfekete vagyok Te hamvasan fehér   *** ha üvöltve akarás Te egy jámbor óhaj ha szerelmes vallomás Te csak bánatos sóhaj...   Fény-kép   Milyen szép volt a kép... előhívtam. fény érte. más fénye. Nem téphetem szét, az úgysem boldogít. Nálam maradt a negatív.   Halálsoron   A bánatnak foglya csak az életnek fogja keresni baját és nem látja a fát ami biz' ott áll, bármit is gondoltál és addig gondozod míg a mutató elmozog és remegő kezekkel, megtört szellemeddel árnyakkal vívott, vágyaktól szított rég eldőlt csatáktól és a magány porától rongyokká lett inged egy megtört tekintet felismeri s visszahőköl, mert a törött tükörből csak az néz vissza rád, mit tápláltál, a fád és rájössz, tévedett ki hamis életet emelt korhadt deszkák fagyos éjszakák és szenvedés köveiből, s egyszer csak kitör börtönéből a tudat, de már véget ér utad és a sötét halálsoron csókol majd homlokon a kínzó felismerés, mihez egy élet volt kevés, hogy végre észre vedd: Te csaltad meg nem ő tégedet.   Bolond leszek...   ...bolond voltam az Élet bolondja minden amit hittem szívemben vittem hazugság és önzés hátból az a kiálló kés lesújtó átok csalfa barátok ámító szózata csak virágzó lelkem megvetett koldusa volt bolond lettem Önmagam bolondja minden amit tettem szétszórva mellettem csók és ölelés szerencse, az a kevés fájón szép álmok szárított virágok elfeledett illata csak megrekedt létem sivár pillanata lett bolond leszek a Te bolondod mindegy mire viszem te leszel a hitem szerető megértés menedék, az a békés lejtett násztáncok őszinte vallomások szerelmes zárszava csak lángoló szívem egyetlen óhaja lesz ...ha egyszer magadba engedsz...   Egy gyenge pillanat   a roppant súly alatt a lélek egyre fárad, alkonyat könnyezte láthatár alá a napot a Hold selymes fényében fakó árnyakká olvadnak a gondolatok rajtakap a sóvárgás egy gyenge pillanaton reménytelenség hadarja egyre csak a dogmát reszket a lélek, elborul az elme – lám, jól végezte dolgát megrezzen a vakká lett remény magát fagyos földre veti, irgalomért kiált mint viharban haláltáncukat járó, keservet zengő szélorgonák elhaló hangon még feljajdul a tudat: ennyi lett volna, nincsen mi visszatart? elnyeli görcsös hangját az éj, mint harsogó, pökhendi kacaj a halk morajt selejtként rogy földre az élettelen test sírva hajol fölé az elmúlás szavára riadt hajnal senki sem szánja, átlépnek felette.. csak ő búcsúzik tőle szívet tépő madárdallal

bsgabor

Előzmény | 2005.09.16. 17:57 - #1

...