FrissítésSúgó

bsgabor	2005.09.15. 08:58 -
	olyan kiváló verseket szeretnék itt egy csokorba gyűjteni, melyek kevésbé ismertek, ám igazán megérdemlik a figyelmet, vagy csak úgy, mert érdekesek, jópofák, és olyanokat, amelyek ismertek, de nem lehet elég sokszor olvasgatni...

[32-13] [12-1]

Bibi	Előzmény | 2006.02.24. 15:02 - #32

Szabó Lőrinc: A tükör vallomása - Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör. Beszélj magadról: felelj neki, tükör! - Elkapom arcod és a pillanat szeszélyét, minden mozdulatodat, mint mély eget a mély tenger színe, befogadlak, mint senki sohase, hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint, és szeretlek a parancsod szerint, sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok, néha barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz s imád, és nem akar lenni, csak általad, csak árnyéka annak, ami vagy. - Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör, Szólj még magadról: felelj neki, tükör! - Égsz, átgyúlok, és hideg maradok, sírsz, visszasírok, s mégis hazudok, szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm, felszínem ábránd, mélységem közöny, tükör vagyok, nem sejted, míly csodás, megfoghatatlan, tiszta látomás, mert látomásod is visszaverem, nem érezlek, nincs emlékezetem, agyonlőheted előttem magad, kihullsz belőlem, mint a pillanat, kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután, mint az öröklétből a földi árny. /1938/

Bibi	Előzmény | 2006.02.24. 14:40 - #31

Kitamura Kigin: Szerelem Szívembe forró vágy remeg föl. Kérdezte, mért fogytam le így? Zokogva mondtam: "A melegtől". /Kosztolányi Dezső fordítása/

bsgabor

Előzmény | 2005.12.03. 19:19 - #30

Pierre Reverdy:   EMLÉKEZET   Ha majd eljössz onnét veled indulok el de ott tovább is tűz a nappal és éjszaka egy madár énekel             Ahogy itt ha a szelek lehajolnak eltűnik a hegy fehér éle megolvad újra a homokon fekszel mögötted a sziklapad aztán semmi             Felhő halad az ablakból kiáltás száll korlátot vonnak a ciprusok Sós a szél még nedves a hajad Ha majd elmegyünk onnét valaki ottmarad visszavár minket figyeli lépteinket egyetlen barát az ott felejtett árnyék mely a fa alatt únja magát.   (ford.: Tóth Judit)

bsgabor

Előzmény | 2005.12.03. 19:16 - #29

Tóth Árpád:   HAJNALI SZERENÁD   Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka, De túl, az enyhe, tiszta messzeségben Új rajzlapját kifesziti az égen A hajnal, a nagy impresszionista. Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol És álmodozva pingál enyhekéket, S ragyogva tűzi az isteni képet Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.   A sötétség, az éji, rút csuha Lebomlik a fák törzsén nesztelen S borzong a jó hüvösben meztelen Az erdő, az örök buja csuda: Most, mielőtt pompás testét kitárja Mindenkinek, nyujtózik hallgatag S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.   De itt, a szűk utcák közé bezárva A szürke hajnal szennyes és sivár, Nagy, sárga szirmát elhullatta már A lenge gázláng, az éj bús virága. Itt-ott mered csak s furcsán, betegen Lobog a kétes és nehéz homályba Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya, Mely vakon leng a siket tereken.   Annuska, alszol? bús utcák során A bús hajnalban járok egyedűl, S hogy vígasztaljon, halkan hegedűl Fantáziám, a magános cigány: Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával Hangfogózza dalát, míg ballagok, Jó volna most megállni ablakod Alatt egy édes, fájó szerenáddal.   A szívem adnám oda hegedűnek, A szivem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szivedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpűlget, Hogy szűz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem.

bsgabor

Előzmény | 2005.12.03. 19:11 - #28

Szép Ernő:   EGY RÉGI SZŐKÉHEZ   Csak annyi volt veled szerelmem, Csak annyi volt, Egy kézfogás idegen helyen.   Egy fuvalom... nem is tudom mi. Nem is tudom, Csinált virágot megszagolni.   A kisasszony a zongoránál, A kisasszony Elsétál, beleüt, odább áll.   Két felleg közt a hold hogy elmegy, Két felleg közt Csak annyi volt velem szerelmed.   Arany gyertya sötét szobán át, Arany gyertya Nyíló ajtó eloltja lángját.   Őszi fák közt jutott eszembe, Őszi fák közt A földre nézek elmerengve.   Mintha régi tallért találnék, Régi tallért S keresném rajta a királynét.

bsgabor

Előzmény | 2005.12.03. 19:01 - #27

Paul Éluard:   Eleven halálom Nem változik bánatom moccanatlan várok és nem jön senki se se nap se éjszaka se az aki én voltam egykor Szemem szemedtől elszakadt kihuny a ragyogás a bizalom szememben a szám a szádtól elszakadt a szám elszakadt a gyönyörtől a szerelem az élet ízétől elszakadt kezem kezedtől elszakadt kihullajt mindent a kezem lábam lábadtól elszakadt nem lép többé a lábam mert immár útja sincs súlyomat elfelejti és el a pihenést   Látnom rendeltetett mint huny ki életem az életeddel kezedben nyugvó életem amelyet végtelennek hittem Jövőm reményem a sírom amelyet úgy vesz a közömbös világ körül mint a tiédet Oly egy voltam veled hogy más mellett dideregnék.   (ford.: Pór Judit)

bsgabor

Előzmény | 2005.12.03. 18:43 - #26

Paul Valéry:   A tündér   Hipp-hopp, ki vagyok? A könnyű-mély illat, mit a szél idecsapott!   Hipp-hopp, ki vagyok? Szellem? Kaland? Villant a titok és elsuhant!   Volt - nincs! Agyad bármennyire bölcs, én félrevezetlek,   hipp-hopp, mialatt két ing között csupasz a melled!   (ford. Szabó Lőrinc)

bsgabor

Előzmény | 2005.12.03. 18:34 - #25

Émile Verhaeren:   A szél   A végtelen vad réteken Novembert trombitál a szél, A végtelen vad réteken Zúg-búg a szél Garaboncásan útra kél És mindig új haragba fúj, Zúg-zúg a szél, A vad novemberi szél.   A kútakon viharra vár A vaslakat s a csiga, zár Csikordul, Az útakon viharra vár A vaslakat s a csiga, zár Zordul Azt mondja, hogy halál.   A szél a vízen nyargalász, Levél röpül nyomába száz. A vad novemberi szél, a szél haragja szétszed Minden picinyke fészket, Vasvesszővel dörömböl, Agg lavinát tépáz, szilaj örömből, Üvölt a tél, Süvölt a szél, A vad novemberi szél.   A nyomorult kis kalyibák Megfoltozott ablakja sír, Röpül a rossz újságpapír A szél mivel most galibál - A vad novemberi szél! - És mit se tudva az időröl A vén malom csak jár le-fel, Villanva kattog, kelepel, A bús malom most szelet őröl, A lisztje most a szél, a szél, A szél, A vad novemberi szél.   A régi pajta nyöszörög, A vén templomtorony mögött Recsegnek régi cölöpök, Sóhajt a gátor, a sikátor A bátor Szél vad zajától, A vad novemberi szél zajától. A temetőn a sírkeresztek, Holtak kinyuló karjai Lehullanak, a fejfa reszket, A szél a szél csavarja ki.   A vad novemberi szél, a szél, Halljátok, hogy sziszeg a szél, Boszorkánylakta út a cél, Fagyot fütyöl, dühvel tele Remegjetek, tarol a szél, A félelem és jaj szele. Láttátok éjjel őt, ki oly vad, Letépte az égről a holdat, Remegtek rozoga faluk, A megriadt nép nem aludt, Csak vakogott az avaron, Mint a barom.   A végtelen vad réteken Bömböl a szél, A vad novemberi szél.   (ford.: Kosztolányi Dezső)

bsgabor

Előzmény | 2005.11.10. 11:10 - #24

Viktor Szosznora   TÉLI ÚT Téli rege! Jégcsapfiolák, békaporontyok tejesüvegben.   Milyen idő! Fák - palavesszők - feketén merednek. A szélben szomorú bokrok eveznek.   Az út felett - peneg a nap, zengenek a                   gitárhúr-sugarak.   S e sok szépségtől részegülten egy aszkéta-madár,                               egy nyápic varjú a havat csipegeti, fészkébe hordja a tél fehérben tündöklő fagyát.   (ford.: Baka István)

bsgabor

Előzmény | 2005.11.10. 10:58 - #23

Joszif Brodszkij   A MOCSARAK KÖZT MEGBÚVÓ FALUT... A mocsarak közt megbúvó falut már elfeledted, a világvégi kormányzóságban, ahol a kertek- ben nincsenek madárijesztők - nincs mit óvniuk, s hol út helyett a szurdok, rőzsegát az út. Meghalt már Násztya néni, s nem él már Pesztyerev, s ha mégis, részegen a földön hentereg, vagy ágytámlánkból fabrikál épp valami furát, talán egy kertkaput vagy viskója ajtaját. Ott télen fát aprítanak, s csücsülnek a melegben, s a csillag füsttől pislog a megdermedt egekben. És nem menyasszonyi ruha, az ablakban por ünnepe kavarog, és üres szerelmünk hűlt helye. (ford.: Baka István)

bsgabor

Előzmény | 2005.11.10. 10:34 - #22

Kassák Lajos   KÉT PONT KÖZÖTT   Megbeszéltük életünket távolból szóltál s a tenger hullámai felmutattak.   Emlékeim az ajtó résein szűrődnek át s a tükör gyűlölködik.   Milyen kimeríthetetlen milyen betölthetetlen ez az idő. Fejem felett mintha egy galamb lebegne vérrózsával a begyén s te nem láthatsz engem.   A tegnap és a tegnapelőtt oka mindennek az átlyuggatott házak a széthányt papírrongyok a halottak elkerülhetetlen árnyéka a kutyák amint patkányokra vadásztak egy borbélycégér nyikorgása a szélben egy megsebzett torony keresztje a sárban.   Mozdulatlan állok ott ahol éjféltájt elhagytál ígérettel a szádon.   Miért zártad be az ajtót amin kiosontál. Hogyan nyújtsam át ajándékom szívedet és a szívemet amint egy párna ráncai közt alszanak.

bsgabor

Előzmény | 2005.11.10. 10:07 - #21

Guillaume Apollinaire verse (erre fordítót várnék! hahó! francia nyelv ismerői!)

bsgabor

Előzmény | 2005.10.31. 20:18 - #20

Egan Desmond NAPNYUGTA a fénynek különös színe volt mint utolsó hangnak egy szerelmes dalban különös teret teremtett ahol a dolgok élénkek és kikerülhetetlenek: egy másfajta zöld mint az ajtóm előtti sövény zöldje nekiütődött a sápadt falak türelmes fáiba a lekaszált pázsit rózsaszínjébe beszivárog (most éj van) a csöndhegyekbe egy madár néha trilláz ahogy mindig is (ford.: Lajosi Krisztina)

bsgabor

Előzmény | 2005.10.31. 20:07 - #19

ANA BLANDIANA BÚJÓCSKA És íme, templomok indulnak, hogy elterüljenek az aszfalton, mint félelemmel telepakolt bárkák, tornyos árboccal, púpos vitorlákkal, mit szél feszít, ver mindig más irányból, úgyhogy óvatlanul ne sétálj utcáidon, bármikor eltaposhat egy tébolyult templom igyekezetében, hogy elrejtőzzön végre. (Fazakas Attila fordítása)

bsgabor

Előzmény | 2005.10.31. 19:24 - #18

Határ Győző: Vásott rossz szokás a versírás vásott rossz szokása   csak-elkísér   lerázhatatlanul: ez hát a hamuban sült pogácsa   mely nyelvemen forog!   mert nem tanul aggottan nem tanul már a gyermek   más nyelvet máshogy   dajkáló zenét „mit morgicsál ez itt?” – felfigyelnek –   „magában mit morog?!”   – morog a nép hát mit? versemet: örök makámát   vénségemre is – akár   a tulok oly makacsul! ha szemem lezárják   mind morgicsálom – majd   befordulok s mint a feszített felhangoláson a kulcsra forgó   cimbalomszögek: íly mordulós lesz befordulásom:   húrok zörömbölése –   vakszöveg

bsgabor

Előzmény | 2005.09.30. 09:43 - #17

Walt Whitman: Soha nem jött el számodra az a pillanat   Soha nem jött el számodra az a pillanat, mikor hirtelen megvilágosodsz, és elpattannak, mint szappan buborékok a divat, a gazdagság, a buzgó foglalatoskodások - könyvek, politika, művészet, szerelem,   és marad a tökéletes semmi?   Czesław Miłosz fordítása alapján fordította: Benczes Sándor Gábor

bsgabor

Előzmény | 2005.09.30. 08:54 - #16

Vlagyimir Majakovszkij: Nagyszerű szertelenségek   Ugyan már! Hát hogy lenne az a Halál? Mért járkálna az erdőben... mint fehér jelenség?! Ilyesmit még elképzelni is szertelenség!   Egyszerűbb a dolog: valaki vad névnapi murit rendezett... puffogtatást, tüzijátékot a javából! Ő maga meg ott kucorog békaként, a sánc felett s onnan kacsintgat, mint a tűz a mozsarak torkából. Nyájasan mély a házigazda hangja, ha hívogat... úgy dörmög - mint mikor az ágyú bömböl. S az álarcot nem a gáz miatt viseled, hanem csak úgy... mókás örömből! Nézzétek! A végtelenbe szállni... egy rakéta az égre reppen. Vajon tudna ily szépen korcsolyázni a halál a parketten? Csak ne mondjátok soha, hogy vérfolyók folynak. Ez - őrület lenne! Hisz a harcosok legharcosabbjainak csak rőt szegfű-csokorba borult a melle. Hogy is lehetne másként? Az agy megáll, megáll, semmit sem ért; ott, ahol a drótsövény kanyarog, ha nem ölelkezésre, akkor - ugyan miért fonódnak össze a lövészárok-karok? Senkit, senkit sem öltek meg! Csak - nem bírta tovább a lába. Szajnától Rajnáig a föld velük beszórva... Csak kivirult s ezért bódít úgy sárga illatával a halottak virágágyaiból nőtt üszök-fekete rózsa. Nem, nem „halottak”! Élnek! Mind felugranak egyszer, így, ni: talpra! Hazatérnek, s otthon mesélik majd testvérnek, feleségnek, hogy micsoda tréfás, fura fickó is volt az a házigazda!!! Mesélik majd: nem volt ám ott erőd, vagy akna... nem találkoztunk könnyel, vérrel... Csak az a nekiduhajult ünnepelt lepett meg bennünket néhány nagyszerű, vad szertelenséggel!   fordította: Tamkó Sirató Károly

bsgabor

Előzmény | 2005.09.24. 15:10 - #15

Nelly Sachs: Már nem tudom   Már nem tudom madarak énekelnek-e vagy talán a tengerben zokog az angyalokkal teli mélység akik szent irtózatuknak reszketve hangot adnak mielőtt kihúzzák őket a levegőre -   Sosem tudom hogy a félelmesen emésztő vágyak e kardorrú halak általfúrva a lélek oly vékonybőrű csodáját a föld lángoló mandulabelében elpusztulnak-e s hogy a megbántott világegyetem éjbe borulva fekete fényemet nem oltotta-e ki   mert egy szerelmes szót újból elmulasztottam alva.   fordította: Kálnoky László

bsgabor

Előzmény | 2005.09.24. 15:03 - #14

Kassák Lajos: Az idő amelyben élek   Az idő amelyben élek álmok és káromkodások cirádái alatt             temetkezik nyugodj meg galambom este van szomszédaink kiszedték             műfogsoraikat s az asszonyok méhében megfogamzottak             a próféták szép üvegkoporsónkat tedd le a szegények asztalára a völgyből fölhallani a füvek fák és kövek együgyű énekét még nem találkoztam emberrel aki tisztább és nemesebb lett             volna a karcsú hiénánál az ember korareggel belefullad önmagába s este összetört             oszlopok alá fekszik mint az árnyék az öröm ami néha fölmozdul belőle nem rokon a fák márciusi             hintázásaival a gyerekek örökölt láncaikon pityeregnek csak a vágyak kenyértelen vonatai húznak el bennünket a             mozdulatlanságból csakhogy él bennünk valami kizökkenthetetlen szerkezet s kezeinken a század villamos kesztyűit viseljük gyilkos újságok és lázadt gyűlések vágyakoznak ki belőlünk a jóság arkangyala mellünkön fekszik holtan este van látjuk a csillagok gyémánt-vándorlásait s a fák porbahajolnak ajándékaikkal.

bsgabor

Előzmény | 2005.09.24. 14:45 - #13

Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára   Az Égből dühödt angyal dobolt Riadót a szomoru Földre, Legalább száz ifjú bomolt, Legalább száz csillag lehullott, Legalább száz párta omolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt. Kigyúladt öreg méhesünk, Legszebb csikónk a lábát törte, Álmomban élő volt a holt, Jó kutyánk, Burkus, elveszett S Mári szolgálónk, a néma, Hirtelen hars nótákat dalolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt. Csörtettek bátran a senkik És meglapult az igaz ember S a kényes rabló is rabolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt. Tudtuk, hogy az ember esendő S nagyon adós a szeretettel: Hiába, mégis furcsa volt Fordulása élt s volt világnak. Csúfolódóbb sohse volt a Hold: Sohse volt még kisebb az ember, Mint azon az éjszaka volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt. Az iszonyuság a lelkekre Kaján örömmel ráhajolt, Minden emberbe beköltözött Minden ősének titkos sorsa, Véres, szörnyű lakodalomba Részegen indult a Gondolat, Az Ember büszke legénye, Ki, íme, senki béna volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt. Azt hittem, akkor azt hittem, Valamely elhanyagolt Isten Életre kap s halálba visz S, íme, mindmostanig itt élek Akként, amaz éjszaka kivé tett S Isten-várón emlékezem  Egy világot elsüllyesztő, Rettenetes éjszakára: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.