Márk Miklós:
Halmozottan ábrándos vers
Ha a napok rohannak,
vesztüket érzik,
Ha a hajnal bíbora
testéből vérzik,
Ha a reggel szipogva
válladra borul,
és a torkodban fájó
íz, titok szorul,
Nézz a tükörbe, szemeidben élek…
Ha fakuló szivárvány,
szégyelli magát,
mert zöld hínár lepi el
tündérek tavát,
Ha szíved jeget olvaszt,
kezed varázsol,
szikra pattan közöttünk,
csak úgy magától,
Ne félj a tűztől, vigyázok Rád…
Ha vihar jő, otromba,
vad zápor szakad,
józanít a valóság,
álmodni szabad.
Legyél ábránd éjszaka,
lelket nyugtató,
megfáradt létnek néha,
édes altató.
Készülj Kedves, hideg idők jönnek!
Budapest, 2005-01-01.
Ajkad íze
Egyszer azt mondta egy lány,
- Csillag leszel, fény nélkül –
Megdermedtem az űrben,
Átfagyott, hulló rögként végül
Szemed sötétkékje óvatosan
átölelt, és ringatott,
Mágnesként húztál a földre,
jégpáncélom elhagyott,
És melengettél száz évig,
míg fénnyel telt meg lelked párja,
Szórta kincsét messze tájon,
hol bolondok tömege várja.
Csak egy térít magamhoz,
Legyen bármi az ítélet,
Csillag leszek fény nélkül,
Ha forró ajkad íze éget!
Budapest, 2004-09-20.
Rózsák lánya
Leszel-e kedvesem
szellő, patak partján?
Tavaszi bíbor-hajnal
mennyboltnak alján?
Hozol-e szivárványt
a megfakult mának?
mosolyodtól széttörik,
a lélekgyötrő bánat.
Csókolsz-e akkor is,
ha megvet, ki nem ismer?
nem érdemli két kezed,
ki keveri a sorsot a tiszta hittel.
Bújj hozzám, szoríts magadba megint,
egymás száján lélegzünk, ízed égi manna.
Álmaink ölelkezve repülnek a vágy felé,
lelkünket várja a szabad, örök szavanna.
Fejem öledbe hajtom, mint őzike anyjának,
csendes erdő mélyén, tisztásnak szélén,
Nem sejtettem, nem tudtam rózsák lánya,
hogy Te állsz ott minden történet végén…
Budapest, 2005-02-13.
Jelek
Jeleket hagytam az úton,
Hogy megtalálj, ha keresnél,
Hogy tiszta szívvel álljak eléd,
Ha újra megint szeretnél.
Lelkem nyitva, csupaszon áll,
Szanaszét az úton villognak a jelek,
Tudom, hogy szeretsz, a sors akarja,
Hogy Nélküled éljek, és nem Veled.
Erős nő vagy, és ez így van jól,
Két lábbal állsz a földön,
Életünk külön úton szárnyal messzire,
Szerelmünk nem lehet senkinek sem börtön.
De végső reményként ott vannak a jelek,
Behunyt szemmel is őket látod,
És ha felettünk elrohannak az évek,
Megmaradnak az édes, közös álmok.
Budapest, 2003, Szeptember.
Öt gyűrű
Vártalak,
s magányom édes-bús
dallamba burkolta a délutánt.
Este lett,
árnyékok kergették
egymást a falon, miután
nem jöttél.
Öt gyűrű csillogott,
mit véletlenül itt hagytál.
Néztem,
lassan meséltek,
hozzám bújva súgták, mit adtál.
Az első…
Legelső pillantásod,
miben megszületett egy új világ,
A második…
Bizony a mosolyod,
mitől illatos lett kertemben a virág.
A harmadik…
Kezed mikor érint,
fellegekben szállok boldogan,
A negyedik…
Lelked a tiszta,
kinyílt, és befogadott titokban.
Az ötödik…
Nos, a szíved a legszebb,
szerelmes szívemnek súgja: nem szabad,
és tudod…
nem csak az öt gyűrű
az, ami csodát téve itt maradt.
Budapest, 2005-01-14. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
