Obi:
Emlékek
azok a málnasűrítmények
olyan hamar a leves se fogyott
az aranysáfrány szárnyasokkal
amikor a szifon kieresztett
karcos hangja volt és csípett
mint az a piros és omlós hús
vagy azok az egrespihék már
az ötmilliárdodik is szundított
mi persze akkor se
és dinnyeszag terjengett
túlért akkor az a nyár is
az illatok váltak teherré
és szerelvények úsztak
vontatott menetben
de hol volt már a gőz
feszülve moccantak
és olvadtak remegve
gyerekkorom
hát hogyan felejteném
úgy mint a nagymamát
az ajtóban fakadt ki
nem volt ki meghívta volna
ballagtam
nem nagy ügy
talán utoljára volt szomorú
de tudom hogy csak dohogna rám
szipkára gyújtana
és újra kártyáznánk
mint azon a nyáron akkor még
A város I.
eső
megálló
leült kuka
rögtönzött csikk
odarebben
feléejt
a szélszeszély
és az elcsavart esőernyő
bár felkapná
csak odalép
sarokív
tócsatáj
aszfaltgyep
érinthetetlen anyaföld
A város II.
kafkai pár
mi motivál?
A város III.
lehajolnál-e
a galambot felvenni
tisztátalan tán
A város IV.
se öröm
se bánat
se tánc
se dal
utcabál
maszkabál
ellepett karnevál
bíbor a Dunán
Budán át
futó arcok
futó szemek
fotók
felhőszínek
a sárga lampion
sín a sínnel összevillan
a türelmi sárga
égnek a lyukasztók
zöld járók
zöld ülők
bársony az ég
feketén ég
macskakő
zebracsík
telihold
Változat
csend
után
utcaszegély éjfél után
lépcső a mély
létezik több
hiány
le se kell írni azt ami volt
se most, se később, se azután
a múlt legyen már végre múlt
csend
szépen cseng
lehet gyűrűzik egy út
odafent
amíg szívvel dübörög
odabent
bent
hallgatok
dobb
dobb
dobb
Budapest
pl
a
kát
yúk
sí
eső
emberek
magyarázd meg egy olasznak
vagy fordítsd meg a lobogót
Emlékeim
Majd jönnek szépen elveszett emlékeim vasalt páncélos padláskapuját feltárva látva a frissen kongó lépcsőház napfényes emeleti fordulójának izzó bugyrában az éteri ablakon innen és az erkélyszakadékon túl ahol világ a viág az udvar a kút és a folyósó rengetegben burjánzik nyughatatlanul
ha ennyi a múlt
talán már nem bánom hogy gyermekkorom színe egy tiszta bérház volt
Legyen születésnapomra
A szemem láttára fiatalodott
köszönöm Istenem legyél bár az egyik
fiatalodjon egyszer előtted is ha találkozol
ha mesélheted
mert az emlék is csak egy kapu
fákat kanyarított a vihar
szálkás rostú fákat
a háncsuk lecsavarodott
és felhólyagosodott lepedőkben húztuk le a bőrt
nyögve lepedőkbe ragadtunk
az arc a tükör a kád és az alga
hangolt idegek szálkásak azok is
a rost az izom a futás a sitt a bunker az Almássy tér
van akinek a pogácsa is úrvacsora ahogy fogyasztja örömmel
üdvözöljük a travel járatán
járassa be kérem szíját kapcsolóját
törölje le ablakát mert a megszokás nagy úr
úgy urasan IPMből szerzek tudomást bármiről
persze szépen elkezdve történve befejezve
és tulajdonképpen örülök neki hogy ez így csak úgy van
mit se sejtve a dugvány sorsról
ahogy lépkedtem sötétben a gangon
és kicsit elhalt a világ
de tudtam hogy az jó
mert ma születésnapom van
és az utcánkról látszott az arany város
egykori lakójának mérhetetlen képzeletén át
és tudtam már azt is
Amit mindig is
Körbe-körbe
Hogy mi lesz azután? És azután? És azután?
Az órákból segélykattogás szól talán.
Oda, vissza, oda, vissza, kiszabadítanál gazdám?
Körözök eonok óta, miközben annyi újdonság vár.
Ne legyen ez a szerkezet ezentúl váram már.
Tik-tak, tik-tak, taktika, hogy ne hulljak a számlapra.
Nem értem, nem értem, rézből vagyok, érzéketlen.
Az órásmester miért hagyott vasport bennem?
Tudod te hány, de hány mutató kattant be ettől
hirtelen, vonalrácsba ismét, ismét ütközve,
a tengely körül immár a rendszerbe ragadva rángva,
működve képtelen?
Bár lehet, hogy te voltál a mágnessel odakint,
zökkentve vissza, hogy legyek delejt tudva, nyilammal
mutatva, hogy jól van és minden mehet újra?
Pattintsd fel az üveglapot, hallgasd csak, hallgasd.
Zümmögnek a rugók, rubintok, fogas zeg-zugok.
És azok a fura mágnesek. Azok vonzanak.
És hív az ismeretlen is, számodra talán csak egy pont.
Arra is figyelek.
És vannak odakint is más, vonzó fémféleségek.
Lehetnék az iránytűd.
Magaddal vihetnél.
Vagy az se lenne jó?
Cserbenhagynálak, nem is egyszer.
Felemás vagyok, jól tudod.
Maradjak továbbra is csak egy mutató neked?
.
.
.
Kis és nagymutató tompán követte az izgága
másodpercmutatót, majd delet ütöttek.
Vallomás
...Rágógumi szurok folyik az úton
a nekem nem volt szerelmemért bocsánat
dunaparti atlantiszutak
part máshol, ott szomorú voltál
napfény izzik az üveg mögött
sínek futnak a fókuszból
megyünk mint a vezetékhullámok
összevissza kapcsolok majd
egy tábla a kékgolyó utcában és egy tábla tőlem:
átjárást mindenkinek tisztelt mogorva lakók!
bár máshol hétköznapiak a kóborlások
valódi a füst, az avar, a lombok, a felhők
azért van egy hely ahol fenyők voltak
és remegett a levegő a csúcsok felett
bandukoltunk vagy viharzottunk nem emlékszem
azt tudom hogy ketten voltunk
de mégsem mert mindezt képzeltem
aztán félelmeket kutattam
mert azt hittem az hiteles
most már tudom a méreg se a régi már
talán a fekete gólya se fázik az állatkertben
de a madaraknak szállni
a lemezt hallgatni
a fényképeket lapozni kell
hogy fájjon ahhoz meg emlékek
és hogy élhess
ahhoz a szerelem tényleg nem muszáj
Galambok
Galamb, a rácson, az évszázados udvar emeletén,
fészkelni óhajtva az ablak szemöldök kaszárnyáján,
bemérve a ház stratégiailag a védelemre
legalkalmasabb zugát, bár billegve lépkedve örökölt
óvatosságával, méltatlankodásának búgó hangot
adva, de azért tovább méregetve lehetséges lakhelyét,
attól egy röpke rugaszkodásnyira.
Bepottyantásuknak persze nem örülve, de azért jó,
hogy látlak natura.
A magad személyre szabott módján.
Kedves utcám, rólad most sem számolok be, hiszen
annyi füstös, néhol ködös emlék fűz hozzád.
Emlegessen majd téged valaki más, de azért
megjegyezném, hogy a lottózót sosem szerettem.
Több álom koncentrálódik ott, mint amennyivel
fel lehetne építeni egy elvarázsolt kastélyt.
Talán nincs is szomorúbb látvány az egyszeri
nénikénél, aki az unokájáért váltja aprópénzre a
maradék szerencséjét.
Akkor inkább gyűjtse össze azt a pénzt és vegyen
belőle két jegyet, mondjuk a Szundira. Talán kint
horgonyoz még valahol az a hajó, hívják akárhogy
is mostanában. És menjenek a Margitszigetre, arról
lesznek emlékei az utódnak, amit nem vesz el tőle
többé senki már.
Két, fiókának látszó galamb szállt az ablakra.
Az egyikük jól láthatóan didergett, majd csipegetni
kezdett valamit a lejtős üvegen. Nem volt nálam
morzsa se. Ezt most vegyem jelnek?
Talán...
...Az első költő talán az volt, aki jó reggelt
kívánt egy szokatlanul borongós napon.
A második meg talán az, aki erre derűsen
felemelte a fejét a zuhogó esőben.
Elfelejtve
Errefelé is esett
a felhők
a teherrel telt felhők
rámordultak a városra
utakra, földekre, falvakra
erre a térre és arra az udvarra
összefüggőnek tűnt az
őszi ég
ősz, felbőszült őszi ég
megrázva magát
savát, borúját, zöngedelmét
a buja kertre, a galambdúlt liftókra
zúdult robajborulva
csak zuhogott
dorombolva zuhogott
a párkányon fémcseppek
csendültek
és egy halvány ablak
viaszszínben izzott
Házak
üvegszárny felhők
kéményillat száll
kedd van
szürkeszép az ég |
AJÁNLOM AZ OLDALT
