Alcar:
Újra megtért
Fekszem a poros Biblia ölén.
Meztelen vagyok. Másé az ingem.
Megint a szívemre ölelném:
Hisz’ gyomron vágott az Isten.
2005-09-08
Akarom, hogy mindörökké
Falevelek hullását akarom.
Öregedő vacogását a télnek.
Szerelmes csókot ébredő tavaszon.
Zivatar szagát tűzforró szélben.
És lássam az éjt. Halljam a csendet.
Perzseljen Nap, verjen jégeső.
Hulljon arcomra a hajnali permet,
itt legyen boldog a szeretkező.
[…]
Fejest ugrok egy festő vödrébe,
elmerülök és bugyborékol szavam.
Ott feloldódok a színekben végre:
a ligeti padra festetem magam.
2005-09-08
Hangulat
ahogy elnéztem éjjel a csillagokat
közöttük villant repülő jelzőfénye
magasan szállt ezüstszín szatellit
majd hamar tovatűnt mélysötét égen
meseszép volt hisz tudtam biztosan
hogy valahol messze alattuk alszol
2005-06-29
Andrássy út 60.
Kivérzett remény hever a betonon.
Vallomást rejt a szürke vakolat.
Síri csend a lépcsőn leoson:
hozzák a holtakat.
2005-04-09
Majd az idő…
Féltésből sírom közös bánatunkat
Könnyekből szövök most nedves takarót
Pedig karommal lágyan takarnálak
Akár szelíd mezőket az álmos hó.
Lopott csókokat hazudok arcodra
Légből építek ingatag mentsvárat
Gyengeségem uralja kudarcomat
Csak harcom vége várat még magára.
Az Urat kérem, hogy mutasson utat
De befogott fülem régóta süket
Csak múló idő feneketlen kútja
Az, ami kioltja bennem a tüzet.
2005-03-16
Ha nem leszek
Acélhúrként akarok újjászületni
hogy finom ujjaiddal pengetve
zenghessem szerelmet dicsérő
csodás szavaidat
Hűs italként akarok világra jönni
hogy tűzforró napsütésben adjak
neked frissítő enyhülést
kínzó szomjad ellen
Aranytollként szeretnék majd élni veled
hogy sötétkék tintába merítve
vezethessem kezedet gyönyörű
versek írására
Vérvörös rúzsként akarok lenni veled
hogy vékony rétegként csókoljalak
lágyan s még egyszer érezhessem
ajkad édességét
Puha takaróvá szőjenek selyemből
hogy elfáradt esték homályában
szeretkezhessünk újra, akár
szerelmünk hajnalán
2005-01-26
Hajnali impressziók
Felhők
Narancs muszlinfátylak pirulnak el
szűzlányként felkelő Nap bókjaitól
leszakadozó foszlányok kergetőznek
szigetként ugrálnak kék égóceánból
Ellentétek
Fehér csészémben feketekávé illata
tűzforrón éget meg harapós hideget
a kormos éjszaka most előnyben van
még de búcsúhold kerget sötétséget
Cigaretta
Az első cigaretta világító parazsa
halványsárgán kondenzcsíkot rajzol
kezemtől számig tartó hosszú útján
pillekönnyű hamva járdákra araszol
Alliteráció
Topogva taposom utamat tétova órán
a szomszédom sziszeg köszönésfélét
reggel virrad a jég ropogó hangján
és kómásan kezdem e hó hideg hetét
2005-01-24
Nem tudom
Nem tudom, hogy kezeim
Ökölbe szorítva hagyjam-e,
Hogy a fény majd lassú cseppekben
Folyjon ki zárt ujjaim közül,
És itt maradjak aszott-üresen
Míg a fény mellett az én csillagom
Is elaprózza önmagát csendesen.
Vagy két tenyerem óvatosan kinyitva
reptessem el, útjára engedve,
Szabad szárnyait visszaadva?
Fájó szívvel fújva búcsúcsókot
Az utolsó édes emléknek…
Ez a búcsúzás kelthet
Fákat döntögető vihart.
És a barázdált sebeket, nem tudom,
Ki s mikor gyógyítja be majd.
Falevél vagyok a folyam sodrában…
2005-01-10
Emlékfoszlány impressziók
ölelés
kék kordbársony nadrág alatt remegésed
selymes simogatására emlékszik a kezem
hideg utcákon sétálva ölelünk megállva
meleget adunk egymásnak a kései őszben
toll
verseket író s papírt rejtő piros toll
húzott szerelmes üzenetet könyvecskébe
emlékbetűkkel vésve halhatatlan sorait
elmúlt de sohasem felejthető költőknek
arc
bájos mosolytól gödröcske húzódik szád
szegletében s szelíd felhőszürkeséggel
körbeöleli táguló pupillád feketeségét
örömtől kék-vegytisztán fénylő íriszed
kéz
finoman erezett kezeden az ezüstgyűrűk
ujjaid hegyén gyöngyházfényű körömlakk
arcomhoz emelve egyre csak közelítenek
ragyogásuk lassan homályosan látszanak
2004-11-28
Nászra hívás
Ott feküdtünk egymás mellett
a táncos lábakkal megtaposott műpadlón
a sokat látott-megélt rongyszőnyegen,
ahol baloldalt a lepattogzott ablak alatt
a bordás vasradiátor helyettesítette a kandallót.
A plafonon meztelen villanykörte,
benne izzószál ontotta a fényt, amíg
egy kattintásra el nem foglalta helyét
a foltos hold sejtelemes félhomálya
amitől fehér-fekete színárnyban úszott a szoba
és mégis e valahol különös romantika
küldte ránk félszeg varázsát…
És ott feküdtünk egymás mellett
bőrünk sápadtsága elütött a sötét
háttértől de fogaid szinte fehér-kéken világítottak
talán a kinti lámpa visszfénye, talán te is ilyennek
láttad az én fogaimat is…
És aztán egymáson is feküdtünk.
Kíváncsi kezeinkkel, egész karunkkal akartuk
érinteni a másikat minél több felületen,
hogy ne maradjon hely csókolatlan és érintetlen
lassan valami tejfehér köd suhant be szemünk elé,
melyeket néha lecsuktunk, bár oly feleslegesen,
olyan furcsán valósnak tűnt az a pára
az egyre mélyülő zihálásban,
vad szerelmes szavak korbácsolták fel kapkodva
amúgy sem lanyha kéjvágyunkat ahogy egyre
összeszokottabbnak tűnt az ösztönből fakadó ritmusvezérelt
közös mozdulatsor, amely elrepített minket
merev, megfeszült testű, fogszorító
összepréselt-szemű kölcsönös extázisba…
[…]
És aztán csak feküdtünk egymás mellett
feldagadt ajkunkkal, lassuló lélegzettel,
hűvös-izzadtan, némán bámulva a távoli plafont
és a jóleső ernyedtség szórt álomport szemünkre
ahogy ott feküdtünk egymás mellett a kopott,
sokat megélt, mintás műpadlón.
2004-11-26
Szupernova
Halványan szikrázó kék csillagok
száguldok
felétek esztelen fénysebességgel
reménnyel
telve, hogy utolérlek titeket
s veletek
egyesülök egy kirobbanó szupernóvában
és közösen teremtünk egy új galaxist
a szomorúan tengődő semmiből
ez a nagybetűs VÁRATLAN
amit talán elrendeltek valahol…
A négy kék ragyogó, álomszerű égitest
egy párt alkotva járják különös táncukat
a valószínűtlen ürességben
ahol körülöttünk az apró fénypontok felerősítik
a belőlünk eredő izzó lángot
ezt az álmot
nekünk küldték; törvényszerű a megvalósulás,
csodás hatás
ahogy haladva, kijelölt kényszerpályánkon keringve,
legyőzhetetlen tömegvonzásként éljük meg a találkozást,
az eltelt idő irreguláris, szeszélyes és kiszámíthatatlan
sorsként játszik szerepet, törvényt-szabályt felrúgva
s nevetve; de a pörgetése adta lendületet meg-megszegi
az alkalomszerű esemény, amikor útjaink
a taszító erő ellenére tervezetten keresztezik egymást…
Hát ezért...
Ezért
Állunk ellen a fizikának
a felületi feszültség sürgette szakadásnak
ellenállunk az idő fátumának
közös Nap-perceink borús-árnyának
ellenállunk a hideg fekete lyuknak
a felejtés-félelemnek és elmúlásunknak
Ellenállunk a VALAMINEK
Ellenállunk a MINDNEK
Ellenállunk a VALAKINEK
Ellenállunk a SEMMINEK
S csak mágnesként erősítjük egymás fényét:
A HIRTELEN, VÁRATLAN, ki nem alható szupernóváét.
2004-10-11 |
AJÁNLOM AZ OLDALT
