cabe:
tolvaj Tolvaj tolvajom
Hallod hogy ropog lábad alatt
a tükör
A Tükör
a tükörsima hó?
Tetszik, hogy repül
az élet
Az Élet
az életből mi jó?
Érezd a szelet, míly éles ahogy
arcodba fú
Arcodba Fú
arcodba fújja bűneid fájón!
Érezd, hogy tekintetem is
elkísér
Elkísér
elkísér vádlón!
Menj hát tolvajom büszkén
vidd el
Vidd EL
vidd el mind, mi az enyém!
Vidd el messzire hát és
élj vele
Élj Vele
élj vele jobban mint én!
Korai sirató
Hiába hitte hogy öregebb,
bármilyen szomorú,
csak egy gyerek volt még.
Nem lett közelebb,
hiába próbált repülni,
a kék ég.
Föld a földnek,
hamu a hamunak,
mosoly a ködbe.
Nyomában könnyek,
játék volt az élet.
Egyszer minden shownak vége.
Egy mosoly, feledem.
"Hiába vagyunk mindannyian."
ennyi a félelem!
Mondd, jobb túl az életen?
Csak egy gyerek volt még,
nem ezt érdemelte!
Nem vagyok kész a válaszokra,
"nem a menny magas, a föld a mélység"
suttogja agyamban éjjelente.
Csak egy gyerek... nem tudhatta!
"Semmi értelme nem volt"
neveti rám a fotókról újra és újra.
Istennő
Ahogy csapdába csalod a fényt
körbetáncolnak a sugarak.
A lélegzet elakad körülötted.
Irigyed a hold, a nap,
minden a kéklő ég alatt.
Fátyolként a gyönyörűség követ
irigyen, s mégis büszkén,
hogy legalább mögötted jöhet.
Nyomot nem hagysz, de ahogy én
érzem, a világ is megremeg,
ahogy megérinti kellemed.
Aki egyszer látott, többé mást
nem lát, s nem tudja megköszönni
azt a végső, legtisztább áldomást:
tekintetét rajtad hagyhatta időzni.
S ezután elakad lélegzete,
belátja, hogy ennél többet élni
badarság, hisz jobb lét már nem lehet.
Jelenséged egyszerűen vonzza lelkemet.
És mint gyertyába bolond bogár,
röpülök feléd. Utamba bármi áll,
széttépem, ha kell. Ragyogásod vár.
Elérlek. Esküszöm elérlek,
s ha végre ott vagyok,
emlékké olvadok
tekintetedben.
A pantomin
S midőn ezer és egyedjére borította el a sötétség a tájat, és kicsi kezem kérges
tenyerű emlék, és jövőkép tartóvá serdült, kopott, hát itt vagyok. Barázdái sorsomat hivatottak jelölni, de én csak azt látom, hogy elrepült hamvas ifjú testem puha bársony érintése az ezer és egy holddal. Nem emlékszem, milyen volt a lánynak kezét fogni, vagy drága jó anyámét, ahogy nem tudom már, hogyan ütöttem, és vajon miért, kit szeretni rendelt balsorsa hozzám. Hideg a kezem. Szellő fújja ezen az éjszakán hideg, nagyon hideg kezeimet.
Mesék egy Orkról
1.
magyarázat: Humi=Humanoid. (ember, vagy elda), Grecsin= goblinszerű ostoba szolganép, Ork=nagy zöld, buta agresszív izé, Doktork= vajon mi lehet? :-),Squig= ork háziállatfaj, többcélú haszonállat
Akárhogyan is forgatta a fadarabot nem nagyon sikerült kipiszkálnia kemény bőre alól a repeszt. Pedig ez a művelet meglehetősen fontos volt, mert ha még egy pár napig otthagyja a műanyag szilánkot, akkor zöldes bőre körbenövi
és örökre ottmarad... Nem túl szép. A dicső nagy orkok, mint Thraka nagyúr legalább elveszítik valamelyik testrészüket és valami dögös doktork kütyüt csaphatnak a helyére. De ennek a szerencsétlen orknak még ennyi se
jutott. Csak egy tetves kis repesz. Ha visszamegy a táborba még a grecsinek is rajta fognak röhögni. (itt érdemes megemlíteni, hogy a repesz egy igen intim helyen találta hősünket)
-No ozt mi van... mi van akkor?? -motyogta magában, már azon képzelegve, hogy hogyan téved vissza ezzel a gyalázattal a Goffos skacok közé. Egy pár perc szenvedés után végre kioperálta a sunyi kis fogazott repeszt magából és büszkén feltápászkodott a fa tövéből.
-Oztán most meg pofázzatok 'nyátoknak! Nem kő nekem doktork skacok!- dörmögte és elindult a táborhely felé maga után vonszolva hatalmas shottáját és a krakkát, (amit géppuskának és harci kalapácsnak is nevezhetnénk jóindulatúan) Abban bízott, hogy a sors elévet valami humit, vagy legalább egy patkányt, hogy elégtételt vehessen a világon. Ez volt élete harmadik nagy csatája a humik ellen és még mindig nem sikerült semmi dicső sebet szereznie.
- Hogy Gork rotthassza el a gizda beleteket! - Káromkodott néha útja során és kitöltötte a dühét a hajsquigjén... a kis állat rövid karmocskáival tapadt idáig az Ork fején és a hátából felálló vörös szőrrel próbált úgy tenni, mintha a haja lenne. Ez az élő paróka olyan jellegű frizurát kölcsönzött az orknak, mint amilyet a sztálindrómi punkok viseltek hajdan. Persze amíg sztálindrómot fel nem perzselte az exterminátus.
Erről persze Rogakk az ork semmit sem tudott, csak élvezte a nyüsszögő hangot amit a squig adott ki magából, amikor rácsapott a krakkával. Rogakknak hamar rá kellett jönnie, hogy a squig alatt a saját kobakja lapul, és egy két ropogtató csapás után szédelegve abbahagyta a szimbióta sanyargatását. Így sétált az erdőben egészen napnyugtáig, és szag után baktatva biztosra vette, hogy a tábor fele tart, nem pedig valami vadállat odújába, ahová vagy 20 perce cipeltek be egy pár orkot vacsorának. Tévedett.
Magabiztosan lépett be a barlangba, ahonnan fajtársai szagát érezte. Aztán megcsapta a dögszag.
Kábé bokáig állhatott a belekben és egyéb húsokból álló masszában.
Azt hihetnénk, hogy az orkok ilyenkor vagy elfutnak, vagy pedig hősként legyőzik a barlang rémét. Kiábrándító lehet, de Rogakk egy átlagos ork volt a frontról... aki nagyon éhes. Térdre borult hát és eldobva fegyvereit zabálni
kezdte az ínyencségeket. A finom beleket és májakat, sőt néha még egy-egy szemgolyót is talált. Ha grecsinek hallgatják a történetet el kell mondanom, hogy nem volt ez ám annyira paradicsomi helyzet, tekintvén hogy se sör, se más nem volt leöblíteni a vacsorát. A hatalmas lakoma után Rogakk hanyatt fekve elaludt a gusztustalan masszában.
Késő éjjel ért haza a barlang gazdája aki ránézésre olyan volt mint egy ogre összekeverve egy földigilisztával, egy trollal és másfél Mordiai grizzlyvel. Tehát nagy volt és randa. De nem olyan mint amit elképzeltek, hanem nagyobb
és rondább. A földön fekvő ork biztonságosan, mozdulatlan hevert, amolyan halottszerűen. A ragadozó el is hitte volna róla, hogy halott, ha nem hallatszódott volna már a nyugati hegyeknél is az az iszonyatos horkolás.
Innentől a történet olyasmi, mint amikor Rubhaksa a vén ork iszonyatosan berúgva ment haza és az asszony helyett egy grecsinre vetette rá magát. Hogy is mondjam... Csontropogás, vér, belszervek átrendezése és éktelen
káromkodás. Rogakk néhányszor a falnak csapódott, néhányszor a földnek. Aztán a lény jól megpaskolta az orkot annak letépett lábával és leharapta annak jobb kezét csuklóból. Ezután felrobbant a gránát, amit ez a kéz szorongatott és minden telelett a rémség darabkáival.
Rogakk zihálva esett össze. Mindene fájt. Leharapott keze és kitépett lába is... pedig azt nem is látta sehol.
-A retkes 'nyádé kő acélbetét!- szidta magát, ugyanis a saját bakancsa felhasította a bal szemöldökét.
Még néhány omlós ork káromkodás után csendben elájult.
Így esett hát, hogy Rogakk végre megkapta a hőn áhított kiberlábat és kezet. De ennek már lassan 15 éve. A történet, ami erről az orkról szól még csak most kezdődik.
2.
magyarázat: Behemoth= Tyranida inváziós kaptárflotta
Kellemes berregés hallatszott a műanyagburkolat mögül. A rövidke folyosó meleg színekkel volt festve. Kipp-kopp. Valamikor régen ezen a folyosón rengetegen jártak. Az űrállomás fontos szeglete volt ez. Üzletek, szerelmek
köttettek itt a hosszú évek alatt. Josh itt játszott gyermekkorában néha. A többi gyerekkel gyakran választották búvóhelyül a kis folyosót, amely sarkai elrejtették őket a nagyteremben kutakodó hunyó elől. Kipp-kopp. Leguggoltak
a sarok mögött, és néha ki-kilestek a fedezékből. Lézerlövedékeik évtizedek után ugyaninnen indultak otthonuk megvédésére. A támadók elsöpörték őket, és feldúlták az állomást. Erőszak volt ez egy otthonon. Erőszakosan magukévá tették az állomást sokan. Josh nem látta az idegeneket ünnepelni a nagy teremben a harc után. Kipp-kopp. Josh csak egy szenes csontváz a mocskos kis folyosón heverve. Kipp-kopp. Vicsor-vigyora koponyáján boldognak tettette még holtában is. Szemgödrei nem voltak kíváncsiak semmire. Kipp-kopp. Az állomás új urai már régen berendezkedtek. Nem nagyon volt kedvük rendet rakni, nem volt kedvük törődni semmivel. A generátorokon kívül csak a kommunikációs rendszereket javítgatták néha. Kipp-kopp. Ott kopogott csendben a folyosó padlóján a nagyterem felé tartva Rogakk kiberlábával. Öreg volt és tiszteletreméltó. Az ifjabb ork űrkalózok kitértek az útjából,
mivel aki nem tette könnyen a félelmetes fémujjak szorításában találhatta magát, márpedig ezt egyikük sem élte volna túl. Vezérük sosem riadt vissza a testi fenyítéstől, ha parancsmegtagadás, vagy akár egy ork szuka vonakodása haragra lobbantotta bármikor.
Befordult hát Rogakk a hadúr a nagyterembe és helyet foglalt harcostársai között. Megragadta sörét, amit azonnal elétettek mikor érkezett és nagyot kortyolt belőle.
-Böff!- törte meg a zsibajt, ami egy ork összejövetelen éppoly evidens, mint az eldáknál a csend. Poharak emelkedtek felé és részegek dicsőítették a nevét, majd azok is elnémultak látván komor tekintetét. Kihúzta hát magát, mire végre elég csend lett és eképpen szólt:
-Skacok! Hónap odébbállunk! Ebbe a kaszniba má' minek maradni!? Pakójjatok össze mindent értem!?
Döbbent arcok , és hüledező hangok kísérték bejelentését. Mindenki szerette a "kasznit", ahogy ők az állomást
nevezték és senki nem akarta itt hagyni. Rogakk tudta, hogy így lesz, de nem hagyhatta hidegen, hogy a kiküldött felderítő skacok egy irányban egyre gyakrabban tűnnek el. Úgy gondolta, hogy ha választhat további ezer kis
hadjárat és egy utolsó között, az utóbbit választaná, de akármennyit töprengett a dolgon egyre biztosabb volt benne, hogy odébb kell állniuk. Egy átlagos hadúr büszkén lépett volna ebbe a háborúba, de Rogakk tudta, mi az a zörej, ami egyre inkább zavarja a kommunikációs csatornákat mostanában. Találkozott már ilyen zajjal. Nem sokkal azután megismerhette a jelek forrását is. Régen volt már, de tisztán élt még benne az emlék a Behemoth kaptárflottáról. Igazából félt. Akkor is és most is. Alvezére látta rajta és nem nagyon tudta ezt elfogadni. Bivalyerős ifjú volt Kant az alvezér. Halálos fegyverforgató és vérszomjas kalóz. Kant tudta mi a dolga. Mindig tudta és most is megtette. Felpattant az asztal mellől és mély, csaholó hangján vádaskodni kezdett:
-Rogakk hadú reszket mint a squigtakony! Gyáva és menekül mint a humik! De én nem futok e'! Ki áll mellím skacók!?
Valahogy így kezdődött az űrkalózok közötti lázadás. Valószínűleg nem hallhattatok róla. Vagy hallott valaki? Nem hinném. Nos az orkok -szokásukhoz híven- nem sokat gondolkodtak. Mindannyiukban birokra kelt a Rogakktól való
félelem és a harci láz büszke heve. A mérlegelésük akár katasztrofális tömegverekedésbe is fulladhatott volna, ha
Rogakk abban a pillanatban egy hatalmas ütéssel be nem töri Kant koponyáját. Az alvezér halott teste az ütés erejétől odébb röpült, majd az álmélkodó tekintetektől kísérve elterült a padlón.
-Aka' még valaki!? Holnap indújunk oszt' kísz!
Így esett hát a világ legrövidebb felkelése azokban az években, amikor Rogakk és csapata megindult végső sok éves portyázására a belső régiók felé.
3.
Megjegyzés: Komisszár= Az egyik legmagasabb rang a birodalmi gárdánál, Leman Russ= Háborús hős akiről a birodalom egy tank típust nevezett e.,porontyolás= Aktus
Rogakk életének meghatározó tényezője volt a romantika. No ez erős túlzás, de mindenesetre volt pár pillanata aminek történetét még a legkeményebb szívű harcosok is elérzékenyülve hallgatnak végig. Ezek a pillanatok
romantikájukban ugyan távol állnak a rózsacsokroktól és a naplementétől. És a teliholdtól is... Várjunk csak! Igen!
Volt telihold!
A két telihold fénye ezüstös fényben áztatta a harcteret. A szétlőtt tankok és lépegetők füstölgő romjai között két bátor ork tört előre az ellenséges vonalak mögé üvöltve a hévtől és hatalmas fegyvereikből össze-vissza lövöldözve.
A humik ijedten menekültek előlük, hisz üvöltésük kétségtelenül kifejezte, mennyire biztosak a dolgukban. Rogakk üvöltése határozottan a párzási mámor és a méteresre dagadt falloszt szorító páncél okozta fájdalom hatását tükrözte, ámbár senki sem asszociált eme tényezőkre az ellenség soraiból. A Rogakk előtt rohanó Ork egy kétségbeesett nőstény volt, aki bár ugyanolyan jó harcos volt, mint üldözője, mégsem mert megtorpanni, hogy egy kiadós hókon vágás utáni porontyolást kockáztasson. Üvöltve menekült hát az ellenséges vonalak mögé, hátha ott végre békén hagyja ez a termetes bika. Lövéseik nyomán hullottak a humi katonák és bár körülöttük gránátok robbantak, ők mégis megállíthatatlanul ostromolták tovább az ismeretlen terepet. Őőőő... nos Rogakk igazából a
menekülőt ostromolta, de akárhány humit is tiportak le ketten sehogy sem sikerült közelebb kerülnie hozzá. Már legalább fél óra telt el azóta, hogy Rogakk szemérmesen alányúlt a hölgynek vadonatúj kiberkezével. A nőstény mindezt éktelen káromkodással és egy jól irányzott ütéssel díjazta. Hát lehet ennél csodálatosabb egy nőstény?
Azonnal belopta magát Rogakk hormonháztartásába. Az egy hónapja szerzett repeszsérülés a hirtelen dagadástól felhasadt, ahogy az ütéstől a szemöldökén a heg, és ezután indult a mámoros előjáték, mely okán rengeteg humi halt meg. A nőstény csípője akkora volt, mint egy jófajta söröshordó, és mozgása így üldözés közben ámulattal töltötte el hősünket. Nos a tudomány azt mondja, hogy az orkok között nincsenek nemek, meg hogy az orkok a földben teremnek meg ilyesmik. Hát én nem tudom, de azt tudom, hogy Rogakk szexet akart és alanyt talált. Az, hogy erre az administorum xenobiológusai mit mondanának igazából nem érdekel. Nem ők töltöttek el három évet fogságban emellett a bűzölgő szájhős mellett. Jól van na, folytatom!
Szóval így rohantak át a harcmezőn, egészen amíg bírták szusszal. Illetve majdnem addig, mivel az élen rohanó nőstény elé hirtelen egy kabátos férfi fordult ki egy szétlőtt Leman Russ harci tank mögül. A huminál egy klasszikus
shotgun volt, és már-már klisészerű mozdulattal használta a puskatust. Az ütés ereje és a rohanó nőstény lendülete összeadódva csodás csattanást váltott ki, majd a menekülő ájultan elterült.
Rogakk agyát elöntötte a düh. Igazi féltékenység volt ez, hiszen ez az ütés az ő jussa lett volna. Neki kellett volna elkapnia a némbert. Minő orcátlanság ez!? Rogakk nem lassított. A shotgun elsült a komisszár kezében, de a lövedékek nem hatoltak át Rogakk harci páncélján, aki a következő pillanatban már rá is vetette magát "vetélytársára". Szimplán agyonlőhette volna a humik vezérét, dehát illőbb volt birokra kellni a pofátlannal. Hatalmas ütések csattantak közöttük. Nem tartott a csetepaté két percig sem. A komisszár halott teste ernyedten feküdt el saját vérében. Élettelen szemei üvegesen figyelték, ahogy Rogakk leveti saját és az ájult nő páncélját. Amit ezután látott volna, ha életben marad valószínűleg elborzasztotta volna, dehát az ő pályafutása véget ért ezen a duplán teliholdas szép éjszakán.
Emígyen esett hát, hogy Rogakk egyszerre nyerte meg a háborút és a nőstényt.
4.
Rogakk sohasem vetette meg a harci drogokat. Használatuk felajzotta és rettenthetetlenné tette őt. Az alábbi történet hitelességéhez hozzátartozik, hogy ezek a drogok néha halucinációt okozhatnak. Rogakk amikor erről mesélt nekem annyira képtelennek tűnt, hogy halucinációnak tudtam be a sztori legtöbb részletét. Mindezek ellenére rögzítettem, hiszen pusztán ezeknek a kényszerű feljegyzéseknek, meséknek köszönhetem az életemet.
Nos visszatérve a harci drogokra. Rogakk rengeteg csatában megfordult. A legelsőkben még nem használta ezeket a drogokat, mivel a háború pár hónap alatt véget ért az ellenséges komisszár hirtelen halálával. A második háborúját viszont már nem viselte volna el a szerek nélkül. Egy elég kicsi bolygón zajlódott ez a harc. Évekig húzódott a helyi nomádok lemészárlása, a Goffos orkok győzelme. Nos persze ez nem a földi standard év, hiszen a szabványidő szerint azon a bolygón a hónapok körbejárása 53 óráig tartott. Furcsa éghajlat volt mindenesetre. A harcosok épphogy hozzászoktak a hideghez, máris jött a nyár és ez nagyon megviselte őket. A helyi nomádok furcsa szőrös lények voltak. Primitív gazdálkodásukat mikroökonómiai létesítményekbe sűrítették. A csatározások akármennyire viszonylag rövidek voltak, az orkok nem bírták drogok nélkül a megterheléseket.
Egy éjszakai ostrom vége felé Rogakk egy lángoló erőd fosztogatásával foglalatoskodott éppen. Elsodródott a többiektől, akik a maradék néhány nomád lemészárlásával voltak elfoglalva. A pincék felé vette az irányt sietve,
hogy minél hamarabb megtalálja a raktárakat. Kettessével vette a lépcsőfokokat a zsákmány reményében. Maga is meglepődött a csigalépcső hosszán, de nem zavarta túlságosan. Elméje lángolt a diadaltól és a szerektől. Már jó
száz lépcsőfoknyi mélyen járt a sötétben, amikor kiberlába alatt egy tégla megadta magát a hatalmas tömegnek és kifordult a helyéből. Rogakknak egy gyors káromkodásra jutott csak ideje mielőtt átbucskázott a fején és pörögve,
gurulva folytatta útját a mélybe. Talán egy pillanatra eszméletét vesztette, talán nem, de az biztos, hogy a fejét jónéhányszor beverhette. Egy tágas teremben tápászkodott fel. Körben a falakon fáklyák égtek kísérteties fénnyel
megvilágítva a piros színnel felkent buta ábrákat, mellyel a termet díszítette valami szorgalmas festő hajdan. Rogakk füle csengett, látása homályos volt, ahogyan feltápászkodott. A terem közepére tántorgott hogy felmérje, vannak-e
további járatok teltebb raktárakba. Nem sok mindent látott eleinte, de mikor a látása kitisztult végre csalódottan könyvelte el, hogy innen egyetlen járat sem vezet semerre. A bosszantó fájdalom mellé még valami ismerős szag is
társult hergelve a harci drogoktól ködös agyát. Vérszag. Megtapogatta feldagadt orrát, majd hüvelykujjával befogva bal orrjukát kicsapta vérrel kevert taknyát a padlóra.
Amik ezek után történtek -Rogakk meséi szerint- bizonyítják, hogy jólbeverhette a fejét a skac a lépcsőn. Ugyanis a jelek vörösen felizzottak és közvetlen az ork jobb oldalán homályos derengés zavata meg hősünk látómezejét.
Rogakk öblös morgolódás közepette a lépcső felé hátrált, hogy jobban belássa a teremben történő kis csodát. A gomolygó fényköd lassan alakot öltött, éppúgy, mint a gyermekmesékben Gork hatalmas lába a hősökért tiporva az
ellent. Nevetséges, dehát hallottunk már ilyesmikről. Főleg aktív kábítószer fogyasztók beszámolóiból. Nos az alak ami materializálódott Rogakk előtt leginkább egy hatalmas nyurga keselyűre hasonlított. Kékes színe volt és óriási,
hegyes agyarai. Bal kezében gigászi jogarszerű botot tartott, melynek fejét különféle morbid szobrocskák díszítették. A rajta lógó ruhadarabokon is furcsa minták voltak hímezve. Ősi szavakat mormogva forgatta körbe szemeit a termet pásztázva, keresvén idézőjét, vagy szabadítóját. Tekintete Rogakkon akadt meg. Kinyújtván felé hatalmas jobb kezét valamit mondott sátáni hangján, de az ork ebből egy szót sem értett. Felmérvén helyzetét - miszerint szemben áll egy akkora démonnal, aki görnyedten fér el a két és fél méteres teremben- Rogakk úgy gondolta, hogy a legjobb alternatíva a futás. Eszeveszett sebességgel rohant. Nem volt benne biztos, hogy a démon befér utána a szűk járatba, de a biztonság kedvéért pár fordulóval fentebb néhány gránáttal beomlasztotta maga
mögött a járatot. Lihegve és a portól köpködve lépett ki a lángoló erőd kapuján. Ezután fájó fejjel az ideiglenes táborba kullogott és lefeküdt aludni. Álmaiban azóta is visszatér a fertelem, amit a bolygón tapasztalt.
Ezen hozzáfűzést már szabadulásom után írom: Megpróbáltam az adatbankban a bolygó létezésének utánajárni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
