Pekka:
Hol ragyognak
Hol ragyognak valódi fények
Emlékük oly távolról,
Árad felénk, mint kis remények,
Dermedt ködös távolból.
Jégben a napfény már szikrázik ,
Tisztul a szellem, apró öröm
A télben bús lelkem virágzik,
Képzelet jár a földön.
Hol Emlékük Árad Dermedt
Jégben Tisztul A Képzelet...
Leteszem a rétre a tarisznyám
Most lazítson, engedje el magát
Hadd melengessem, simogassam...
A világot - amit még nem látott megmutathassam.
Ne gondoljon nagy csudára;
Képzeljen kicsi lepkét, útszéli berkenyét,
Vagy csak tiszta vizű erecskét.
Leteszem a rétre a tarisznyám,
Odahívom kedvét remélve,
Üljön ide hozzám,
S tegye a kezét a kezemre.
Hunyja be két szemét,
Repítse tiszta rétre képzetét
Képzelje, hogy aranyág,
S még ne nyissa fel szemét!
Most kezd illatozni, mint nyíló virág,
Mely teli lengi hamvas-édes nedvivel
Erdők mezők szegletét.
Megérinthettem,
Mint, szellő aranyló alkonyon,
S bíbor csókot hintek sok ezer
Lehulló levélnek a bokrokon.
A nap fénye
A légben szinte semmi pára,
Csak a nap fénye remeg,
Őszi gömbjét fútta a fákra,
S szín-ruhája lepereg.
Úgy fénylik ma a kék déli ég,
Hogy egy hulló kis porszem
Csillanó ívét fent nézi még,
Majd letekint, s elhiszem
Lágy fényes esti üzenetét,
Hogy az égbolt fölülünk
Eltávozott, mind kiengedték,
S nem szőttek mást fölöttünk,
Csak valami képet a múltból,
Mi titkokat rejteget,
Ki látott kis csodákat újból,
S ajka némán emleget. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
