zengő:
FÉNY ÉS ÁRNYÉK
Szellő párnán alszanak a lombok Földre vetik színes álmukat Az áttörő fénylő napsugarak Táncra kérik lenn az árnyakat
Figyelem a fények fürge táncát S kiismerni soha nem tudom Mint ahogy a sorsom változását Bár akarom soha sem fogom
Mint futó fény járom a világot Úgy fordulok ahogy fúj szél Csak egy biztos akármit csinálok Végül sötét árnyék leszek én
VÍZIÓ
Vöröslő fényben izzó kővilág Hol kőtől-kőig vánszorgok tovább Tüdőm zihál szívem vadul dobog A testemen sós izzadság csorog Nem tudom honnan és mióta már Kőtől-kőig csak vánszorgok tovább
Agyamban más cél semmi sem maradt Csak menni kell e bíbor ég alatt És fel kell vennem egy apró követ Meg kell mozdítanom egy porszemet Nem tudom honnan és mióta már Kőtől-kőig csak vánszorgok tovább
Mert bármily apró követ megfogok Válnak belőle kőkolosszusok Ha megérintek én egy porszemet Azt mozdítani többé nem lehet Nem tudom honnan és mióta már Kőtől-kőig csak vánszorgok tovább
Nem tudom honnan és mióta már Kőtől-kőig csak vánszorgok tovább S ha megérintek én egy porszemet Azt mozdítani többé nem lehet Nem tudom meddig nem tudom hová De menni kell csak menni kell tovább
A NEVEDET KIMONDOM NÉHA MÉG
Betűnként koptattam a neved lassan el, Egyet elölről, majd hátulról egyet, Míg végül ez az egy szótag maradt, És attól kezdve így becéztelek.
Leírva két betű, vagy három, Mindegy teljesen, Hisz nem változtat ez a lényegen, Hogy ennyit is kár pazarolni rád.
Ha mégis A nevedet kimondom néha még, Vagy leírom, Csak azért teszem, Mert azt talán még most is szeretem, Akinek hittelek.
KÉRDÉS
Megdoblak kenyérrel Visszadobsz te kővel Ha megbántlak szóval Nekem jössz körömmel
Ha megdobsz kenyérrel Visszadoblak kővel Ha megbántasz szóval Reád rontok késsel
Ha valaki megbánt Kővel vagy kenyérrel Annak nekirontok Érted éles késsel
Ha valaki megdob Kővel vagy kenyérre Annak tíz körömmel Neki mész-e értem
EGÉRMESE
Egy nagyravágyó, hencegő egér Dicsekedett, hogy Ő bizony egy patkány. Csak sajnos éppen törpe lett. Hisz emberek is vannak akik törpék. E hősködésnek az lett Az eredménye aztán, Szegénynek szörnyű vége lett. Nem egérfogóban nyúlt ki Egy jó szagú szalonnán. Úgy múlt ki, Mint egy patkány. Egy szívlapáttal vágták jól pofán.
AZ ARANYHAL
Álmaimban is éltem
A fényes aranyhal Megdöglött tenyeremben
Pánsípon muzsikáltam Táncoltam a tangót Argentínában A legszebb lányok derekán Matatott a kezem
Csodáltam az északi fényt Fehér éjszakákon Porzó havakon Rénszarvas húzta a szánom
Megmásztam a legmagasabb hegyeket Csúszkáltam a gleccsereken Színültig megmerítettem A forrásnál kulacsom Végig eveztem torkolatáig A ködös nagy folyót
Néztem hogy kel a nap Párás trópusi tengereken
A hálót reggel kivetettem Este beszedtem Mindig üresen
Talán ezer napon át
Az ezer és egyedik este Nem ment le a nap Ott ragyogott a hálószemeken A fényes aranyhal
Megszólalt mint a mesékben
Egy kívánságod az életemért
Nekiláttam Felástam a lelkem Ezer zugában ezer vágyra leltem Csak ástam Csak ástam a kertem
És múlt az idő
A döglött aranyhal Bűzlött tenyeremben
Ébren is álmodtam
SZEPTEMBER
Hűvös hajnalon Mályvák hervadt szeméből Harmat könnye hull
::::
Szeretem a fákat E néma társakat Mert oly szilárdan állnak Mindig az égbe néznek Hallgatnak nem beszélnek Egyszerűen csak élnek |