AJÁNLOM AZ OLDALT
Üzenetek a malomból
Van egy képzeletbeli helyem, ahová el szoktam bújni. Ez nem más, mint egy malom.
Egy egyszerű, fából készült vízimalom. Itt rendezem a gondolataimat, elmélkedem, vagy csak egyszerűen ülök és meditálok, elnézem, ahogy a nagy-nagy kerék suhintja, csorgatja a kristálytiszta vizet.
Innen küldök most egy-két gondolatot:Milyen a fekete?
Ha puha, akkor bársony - betakar, melenget.
Ha lehúz, akkor sár - bepiszkít, megmar.
Ha síma, akkor ... jég az északi éjszakában,
Akkor, mikor Hold sem, csillagok sem...
A pokolba csúszhatsz rajta.
Ha csillog, akkor gyermekszem, értelem, ragaszkodás,
A végtelen képzelet ragyogása.
Ha széthull, akkor .... akkor SZIVÁRVÁNY, minden színben tündöklő, áttetsző fehérré válik,
Fénnyé...Bennem, Benned, Mindannyiunkban.
*
Félig alkony van, lágy, gyöngyházszínű a késő délutáni levegő. A csitulások időszaka ez, kijöttem, mert mára megint sok volt a "jóból"Ülök a deszkahídon, mely a bejáratot köti össze a patakparttal, a feketés, enyhén szurokillatú deszkák alatt dübörögve ömlik a víz. Csontjaim alatt berezegnek a pallók, zilálják testemet. Gondolataim dobolnak a fejemben, úgy tűnik, megállíthatatlan ez az oda-vissza szimfónia.
De nézd csak a kereket, nézd, hogy az onyx-fényű lapátokon hogy szórja szét óriásgyöngyökben, szivárványosan a vizet! Mint fátylakba göngyölt túlvilági, áttetsző alakok, merülnek fel és zuhannak le a mélybe. Megnyugtat ez a folytonosság, a feltétel nélküli egymásra utaltság, a kerék és a víz... a kerék és a víz.... , a Megtartás és Elengedés, a Valóság és az Álom....az Élet és a Halál....
Az Alfa és az Omega.
*
Van egy malmom, továbbra is jó hely a gondolkodásra, a meditálásra, a dolgok átgondolására, átformálására, vagy csak egyszerűen jó hely a kreatív semmittevésre. Továbbra is beleszövi magát képzeletembe, úgy utazom hozzá, mintha hazamennék.Igen, mintha hazamennék.
A deszkák illata.... ülök a deszkapadlón, melynek szurokgyanta-, óalmaárium-, friss iszapalga-illata mint valami különleges életelixír, bájital, gyógykenőcs a gyötrő sebekre.
Templomi illat. Mikor fejem lehajtva harapdáltam kisgyermeki gyöngyfogaimmal nagyanyám mellett a padot a templomban, elfojtva nevetésem, melyre drága öcsém ingerelt, ha eljött velünk néha. /Őrültségeket tudott mondani/.
Fentről suhogó szárnyak. Most indul éjszakai útjára a malompadlásról a bagoly. "Jó vadászatot!"
"Neked pedig jó álmokat!" - libbenti felém ezüstös szárnyát. S lefoszlik homlokomról a bánatfátyol, száll, száll, utána, eltűnve a felszikrázó csillagok között.
*
Van egy malmom.... a többit már tudjátok, legalábbis már azok, akik olvasták az előzőket.
Ha nem, érdemes megkeresni az első három részt.
Vagy nem? Akkor tovább....Ülök a deszkahídon, most nem a kerék felőli oldalon. Átnézek a smaragdos zölden, nyugodtan ragyogó vízre, oda, ahol tóvá szélesedik. Bársony ruhájú vadkacsák úsznak méltósággal.
Kedves, szapora sápogással hívogatják egymást.
Néha egy-egy fecske súrolja a vizet, villámgyors mozdulattal már az ezüstös olajzöld füzeknél tűnik el.
Az állatok méltósága, a madarak céltudatossága, pontosan követik a kicsinyek a nagyokat, utánozzák viselkedésüket.
A minta... a minta követendő. Itt is ...
Talán én is inkább ezt követném.
Mert ez békés.
*
Még hallod az elalvó madarak lágy pittyegését, s a fű között az apró alkonyi állatok, sünök és cickányok szeszegését... Ezt a pillanatot vártad.Néha a tetőre ülök, illetve a malompadlás kicsiny ablakán át egy fakorlátos kis kiülőre, amelyről hosszú falépcsősor kígyózik egészen le, a széles, partot összekötő, fahíd túlsó oldalára, ahol nagy terméskövekből kirakott padlat áll, ahol régen a nagy zsákokat kötözték, s hajították fel, a magas parton álló kocsiderékba.
Most néhány cserépben díszlő színes virág, egy kecskelábú asztal és pad található itt, tulajdonképpen ez a malom belső udvara.
Lenézve a tetőről, távolabb a túlparton ezüstfűzek fürösztik színüket a vízben.
Ez az olajos, mély pikkelyzöld hozza át a víz illatával együtt, a félalkony mámorát, ahogy éppen kigyúlnak a csillagok, az a megfoghatatlan öröklét-pillanat, amikor még nem látod őket, csak sejted, hogy jönnek, mert csak egy-két nagyon halvány, nagyon apró zümmög még belőlük, a füleddel hallod, de szemed még nem fogja föl.
Vársz. Egy nagy várakozásban olvad fel a lélek. Még hallod az elalvó madarak lágy pittyegését, s a fű között az apró alkonyi állatok, sünök és cickányok szeszegését..... Ezt a pillanatot vártad. Azt a pillanatot, hogy megszűnjön az idő, a tér, s átlendülj e lét- s nemlét határán.... Tested, lelked egy nagy, és határtalan, örökké várásban olvad fel, amely már nincs földi korlátokhoz kötve.
Már,már lebegnél.... amikor hatalmas zengéssel, mint téli rianás, egyszerre ragyog fel minden csillag....
Felnézel, s nem tudod mikor történt. Mert azt a pillanatot is feloldotta az az egyetemes várakozás, mert Önmagad is feloldódtál.
Ilyenkor sírni kéne, mert torkodat valami olyan szorongatja, mint amikor nagy ajándékot kapsz, hirtelen, amit úgy érzel meg sem érdemeltél.
Dehát vedd el, mert a Tiéd.
*
A kék-zöld párán át messzebb, egyszercsak meglátom őt. Inni jött. Hatalmas, büszke fejét előre nyújtva, hangos kortyolással kóstolja a vizet.A hajnali derengés, mint lágy szövet burkolja be a fákat, lehellete hosszan suhan át a vizen. A madarak finom pici ébredő hangjai felelgetnek.
A kora reggelnek fény-illata elvarázsol. Annyi erőm nincs még, hogy lemenjek, csak az ablakpárkányon kapaszkodva nézek ki, kicsit álmosan. A kék-zöld párán át messzebb egyszercsak meglátom őt. Inni jött. Hatalmas, büszke fejét előre nyújtva, hangos kortyolással kóstolja a vizet. Moccani sem merek, de mintha érezné, felemeli fejét, nyaka bronzosan csillog, orrlyukai kitágulnak, agancsa még tépett, de látszik, hogy lesz belőle igazi harcos nemsokára.
Még fiatal. Nem mozdulok, de rámnéz. Szeme sötétzöld. Milyen nyugodt, és bölcs.
Hirtelen feldobban, és villámgyorsan tűnik el a parti fák között,de jó szaga még orromig ér.
Minden egyes ilyen, meghitt találkozás meghatottsággal szorongatja torkom.
A kelő nap már felragyog.
Élet... élni.... el kell kezdeni élni.
(folyt. a Közkincsen)