Inopier
(Képek a felleg nélküli förgetegben.)
Várakozás az ismeretlen létben.
Szokatlanság vádjával almalét szürcsölget.
Keresztbetett lábbal figyelem az
ismeretlen1 ismerősöket.
Távolodnak. Félszben ülök, siker.
Láthatatlanságomról csak én tudok.
Felállnak. Valaki figyel – mondja a nő,
majd mosolyogva tovacsuklik.
Az almalés még emészt.
Új öltönyös indul pizzázni, az almafás
elszalad mellettem.
Ész képében visszatér és burgonyát csipeget. Szüretel.
A feketén kék szemű takarítónő üdvözöl.
A terhes vénember gondjait szúrja villájára.
Egy süket néma adományozgat, majd megszólal.
Ők se látnak: süket vakon némáknak
áll a világ.
Egy nagydarab pacák a kukával társalog.
Felfésült barátom hepi mílt burkol.
Az öltönyös közben eltűnt az életemből.
Takarítónőm lefeküdt a kukással, ezért bordó a képe.
A székeket lökdösi és mohón csókolgatja a tálcát.
Barátom távozni készül, a dobozt itt hagyta.
A mozgólépcső rejti maga alá.
Térképet kotyvaszt egy újdonfőtt párocska.
A fiú a vállát a lány fejére helyezve boszorkánykodik.
Az imént a takarítónővel szerelmeskedő sült krumplit zabálva
folytatja tevékenységét. Mennyire más így az imidzse.
Még elsiklik a térképész takarító árnya, kiszőkült
a sok képcserében. Vigyáz az alakjára, a barátom
dobozát tömi befele.
A vagyon őre bekíséri az öltözőbe és a
csontvázát ízekre töri. Édesre, Soósra,
keserűre, kinek milyen a szája íze.
Lehet hozzám szólt, már lelépésemmel egyesült punccsát
tervezi. Ügyel a fokozatosságra, közelít.
Pedig már szétvert feje mindent elárul róla.
A vagyon őre vissza-visszatér csontvázához,
ízlelgeti. Szemetet seperget, segít az asszonyságnak.
De ő is csak egyet akar elérni:
„Kérjük a tálcákat szíveskedjenek az asztalon
hagyni.”
2005.05.12.
Utolsó ima Culpához
Csalódtál bennem,
Hibáim voltak,
Bántottak engem,
Nyomorultak,
S ők okozták veszted,
Eloltották fényed,
Változtatták éned,
Így már nem éled!
Nem miattam, de én voltam,
Hibákat zakóként veszek,
Éltem életem: rosszan,
De most más leszek,
Mert lezártam végre, mi volt,
Hosszan húztam mindent
Lelked szívemben megholt,
Lelkem szívedben nincsen,
Egy valami megmarad
Szép emlékkép bennem
Könyörgök, ne kelljen,
boldog gyilkossá lennem.
2004. 12. 01. Lillának
Idegen ismerősöm I.
Várakozással teli, bizonytalan lélek.
Tetteim, mint zúduló átkos vétek
úgy hullnak alá az ismeretlen vízesésben.
Figyelik magukat: az önző másikat,
ki harcol, küzd, kíván igazat,
s a maga vermében őt is elvesztik.
Hazugságban való tétova tengődés,
ennek véget vetek. A túlsó oldalról,
ha van erőm még, kutyák! Csak nevetek.
Kínos kacaj ez, nem evilágból való
a másvilági fényérzékenység csak rabló,
hiú, buta ábránd volt számunkra végleg.
Itt hagynálak, hogy békében éld tovább vítádat,
karmolj, ölj, zúzz szét más álmokat,
érinthetetlen érzéketlenségben.
De nem teszem. Csak némán, csöndben tűrök,
hogy életünk egyszer szebb legyen,
elvesztett perceink kárpótoljuk egymásnak.
Éjszaka minden perc egy búcsú,
mikor nem ölelhetlek szétfoszlik az álom,
a szobák falán is átkelő Átkom.
Bűnös a vágy, mit irántad érzek,
felejteni kéne – mondják a szomszéd kutyák,
s én mégsem merek, csak figyelek.
Pattog a fülemben jövőnk kandallótüze,
vele ropognak a meg nem írott könnyázottak,
hogy a múlt feledésbe amneziálódjon.
(folyt. Inopia lapján)
Eső és könny
Lehull egy könnycsepp, le a földfelszínre,
Ki tudja, hogy ekkor könnycsepp könnycseppre,
Hull-e vajon embertől emberért
Kiváltó ok, halál vagy ébrenlét?
Esőcseppek! Mért hulltok napról napra?
Könnycseppek! Sirattok s megsiratnak!
Félnek mindkettőtöktől, nem is tudni miért,
Fohászkodnak hozzátok, magas szintű kegyért.
Pedig, ha tudnák: csak eszközök vagytok,
Születni s meghalni sohasem tudtok.
Lehet, hogy a létezés ténye súrolja értelmetek,
De sosem fogtok úgy élni, mint egy kisgyerek.
Esőcsepp vagy könnyhullás, mindkettő egyre megy,
Lehangoltság, hiányérzet, ez mind megrenget!
Összeomlik egy világ, Te vagy a közepén,
Nem ókori, sem újkori, ki van a peremén.
S ha egyszer véget ér az öröm,
Nem lesz boldog se esőn, se könnyön.
Ajándékok
Játék. Élet. Gyönyör. Szépség.
Ajándék. Forrás. Mi megleli a végét.
Élted játék. Szépséged gyönyör.
Forrásod ajándék. Ez mind mi megöl.
Élted gyönyör? Szépséged a játék.
Ajándékod forrás. Ez mind ajándék?
Játékod a szépség. Gyönyöröd az élet.
Nincs ajándék forrás. Miért nem így éled?
Játékod egy forrás. Szépséged is játék.
Gyönyör s élet ... Ez, mind ajándék? |
AJÁNLOM AZ OLDALT
