AJÁNLOM AZ OLDALT
mosolyt rejtő szív napvilágra tér
árnyas magányra fényt derít neked
űröd betölti a sötét eget
csillagokkal szórja be hogy ne félj
felszakadt szavaid mint a sóhaj
széllel szabadon szállnak szerteszét
közben kezedbe fogod két kezét
hitetlenül akár éji tolvaj
társtalan nem lehetsz örökre már
meleged sok az áldó szavaknak
bátortalan örömöd körbe jár
homokból húzol végvár-falakat
építesz mégis az omlás a vágy
szép szíved társtalan nem maradhat
Haiku-csokor
kézenfogva
ingatag utak
biztos ösvényt rejtenek
vak-világtalan
***
kaktusz
madarak fészke
tövisek közt is nyílik
ragyogó virág
***
kisvirág
múltból jelenbe
szirmot bontani ne félj
virágod tenger
***
csók
édes ölelés
egybe-lélek-lebegés
csók az ajkakon
***
főnix-ébredés
elűzött álom
belülről éget újjá
főnix-ébredés
****
tükör-tanú
sarjad a lélek
őszinte tükör-tanú
lásd a lényeget
***
lélek sóhaj
ha van zavarban
káoszoldódás-remény
halk lélek sóhaj
***
Atlantisz
tenger ha rejti
kagylóba ébred a gyöngy
fénye égig ér
***
körforgás
végül a kezdet
nyugalma újra éled
magamba térek
Remény
Tálcán kínálja felém az élet
Az arányokat. Mérleg nyelvére
Szegezett változásokat szeret.
Tudva, tovább kell mennem előre:
Ólomként nehezedek magamra.
Tőkesúlyt, létet, vágyat építek
Másokból bennem hagyott alapba.
Soha meg nem állva végül. Végleg.
Keresem, mit nékem rejt fán a lomb.
Levelenként újat s újat mesél.
Remeg a Lét. Bennem virágot bont.
És bátor, miközben mindentől fél.
Lépek, táncolok, a fényt tükrözöm.
Szívem reményt álmodik a jövőn.
Könyvem
Lapoz az élet, nagyokat lapoz.
Változó reményt sugall a létem.
Ám sokkal inkább más és más fényben
Tükör, hisz helyem ősi Taigetosz.
Napra Hold, s Holdra Nap, mint üres lap
Átahatol minden múltsikátoron.
Lángpallost emel, de már nem hagyom,
S körém nem építek válasz-falat.
Lapsugárnyi a lét. Kitéphetem;
Elűzve a rejtőzködő álmot,
Melyben önmagam keresem mindig.
S most, fent ülök a hideg sors hegyen,
- újra új oldal - s fájón kiáltok:
Kevés vagyok! Tőlem több nem telik.
Ma is, ma se
szomjasra ébredtem
magam belőled
mint árvaként szárnyaló
rózsavirág szirom
letéptél
s most
ebből
éji virágként
az égre magam
sírom
Nem látsz?
akkor vak lehetsz,
mert csak
vak nem
látja
a csillagos
eget
2005.06.08. éjjel
***
azt kéred ne csak
akkor
szeresselek
ha repülsz
s szíved
szárnyalva ég
akkor is
ha benned
foncsort rajzol
tükrünkre
a lét
S tudod, hogy megteszem!
de, ahogy simogatna
kezem
tövisek nőnek
hogy éreztesd
VAGY
nekem
2005.06.11. kora reggel
(még a JELfelismerés előtt)
Ma...
Ma érted ébred a hajnal s szívén
Át ragyogja be kék eged a Nap.
Ma minden, mi szép, lelkedhez szalad.
S néked tündököl tó tükrén a fény.
Ma virágba borul az út pora,
Hogy illata fürdessen boldogan;
Állítva időt, mely folyton rohan
- bár ragadnád -, de nem marad soha.
Ma örök lesz mégis a pillanat,
Mely csendül szívünk húrjain.
- Édes ízű, lángja végtelen! -
Ma benned forrnak eggyé a szavak,
Érted dalol az összes drága rím
Eléd hullva, letéve életem.