AJÁNLOM AZ OLDALT
Elég régóta itt létezett, halkan élősködve bennem, s éreztem, vágytam, hogy tudjam ott van a magban, - tán az enyémben is - valami kesernyés, szürke, kezdedleges apró gyümölcske. Aztán valamikor egyszer, mert mások előttem majszolták magukban én is megkóstoltam, mert megérett, úgy képzeltem, valami földön túli égi mannát kóstolgatok éppen, nem is kóstoltam, falánkan tömtem tele vele a lelkem... Szerelem... Azt hittem abba haraptam...
S arra vártam bárcsak az ég kékjébe lenne vésve a megváltó válasz. Valami érthető, okos magyarázat... Bárcsak egyetlen röpke pillnatra láthatnám. Istenem csak egyetlen egyre. Tíz körömmel kikaparnám a szememből a földet, bátran kimásznék a föld alatti hamis világból, a mából.
Egy hajdani késő tavaszi este finom fuvallatától aztán szememre ködfátyol hullott, szemfedél... Egy másik, tán a rákövetkező tavaszi éjjel párás, búskomor illatától aztán kiköptem a lédús gyümölcsöt... Pöhh... De így se jött a találó magyarázat...
Mert valahol nagyon messze, szinte rajtam kívül, mégis egészen bennem mindig új gyümölcsök érnek és hullnak, elfonnyadnak és a föld porába hullnak, lassan érnek, aztán a finom zamatok egészen eltompulnak, s elfelejtem, hogy valaha mennyi, mennyi vágy fonta körbe a lelkem, miután megízleltem.
Találtam választ, de nem az ég kék vásznára festve. A válaszom ott pihent egy másik mában, s én öntudtalanul léptem ki a föld alatti hamis világból, a csendesen megsemmisült, elenyésző mámból.. Az álmaim szerteszét szaladtak... S egy röpke pillanatnál sokkal hosszabb ideig láttam azt, amiről addig magányos éjszakákon a paplan csendjében, a macimat ölelve mindennél jobban vágytam, megint igaza lett az égi világnak ...
Kaptam választ, kiléptem a mámból, de én, tudatlan, esetlen lélek nem kaptam még hozzá bagoly-bölcseséget, csak egy fohász beteljesülését kértem.
Most összetett kézzel megint sírok az égi világnak, megháláltam a választ, de nem akarom elherdálni azokat a mákat, amelyeket egy másik ma a tenyeréből a tenyerembe kézenfogva átad... Megint beleharaptam a lédús mannába, de most mélyebben, jobban, apró édeskés darabkáit még itt érzem kicsit a torkomban, itt érzem pontosan, ahogy csusszan,s a nyelőcsövemből nem a gyomromba, hanem egyenesen a lelkembe pottyan...
....nagyon finom...
Reggel hét és kilenc között
..Véreső esik a seszínű dombtetők lankái közé.. ..Hepe-hupás a lélek.. Üvegpalotája mögül néha kibújik három, négy hosszú kecses napsugár, hogy narancs sugaraival felmelegítse a hűvős vidéket.. Sejtelmes világosság támad.. Nem nappali fény ez, csak amolyan kora hajnali hangulatvilágítás borul a tájra..
Üvegverebek seregei repülnek körbe és körbe.. Éberen pásztáznak a seszínű felszínen kúszó szivárvány színű féreg családok felett. Az apróbb madarak után nagyobbak repülnek. Sárkányok. Falánkan isszák a véresőt. Farkukkal pofozzák a paradicsomfelhőket és huncutul felnevetnek két tűzfújás között..
A véreső fájdalmasan ömlik, a felszínre érve pedig csak hömpölyög és tova hömpölyög. Rossz érzésem van..
Vége van.. Fülsüketitően szólnak a szirénák. Eseménytelenül fekszik a lélektelen test. Éber..
Az ég gyorsan átöltözött, felvette hétköznapi kék jelmezét.. A paradicsomfelhőket konyhakéssel szeletelték le az égről, egyenesen a vajas kenyérre.. Elenyésztek, ócska semmirekellő sematikus fehér utánzataik úsznak helyettük az égen.. Tovatűntek a vámpír sárkányok is..
Ki nem állhatom ezt a normális harmóniát!
Hová lett a hömpölygő véreső??
A hulla sunyin vigyorog.. Felpofozom.. A szemben lévő fürdőszobai tükör darabokra törik.. Végre! Szabadon engedtem őket, ezrével repülnek ki rajta az aprócska üvegveréb szemek..
A véreső újra szemerkélni kezd.. Lassan beszínezem a világot.. Restaurálom azt, amit a normális lekoptatott.. Visszapingálom a diszharmoniát, visszatérnek a szép, lehetetlen színek.
Interurbán
Hogy vagy?
-Elvagyok.
Mit csinálsz?
-Lustálkodom, hagyom eseménytelenül múlni a csigaperceket. És te?
-Hmm… Hanyattdőlve a plafon árnyékait bámulom..
-Milyen az idő felétek?
-Süt a nap, csiripelnek a madarak, egészen, egészen kellemes..
-Felénk most hideg van, hó hullott és az ablakra jégvirág fagyott, de a takaró alatt meleg van. Nem vacogok.
-De félek, hogy egy pár hónap múlva már új ösvényen járok, ismeretlen talajon taposok..
-Nem értelek...
-Teljesen mind1… Egy pár hónap múlva úgyis elhagylak, tudod?
-Tessék? Igazán nem értelek...
-Egy pár hónap múlva már nem hallom meg, ha megcsöngetsz.. Egyszerűen elenyészel és én gyorsan elfelejtelek.. Hová temessem vacak hamvaidat ?
-Te meghibbantál! Eszelősebb vagy, mint valaha, egy szót sem értek abból, amit itt összehordasz!
-Miféle temetés? Meg akarsz ölni? Áhhh teljesen bediliztél!
-Ostoba gyerek, végeztem veled! Érted, vagy nem, én akkor is végeztem veled!
-Anna , biztos te vagy az?
- Ki az az Anna?
-Te!
-Én?
-Te!
-Hagyj ezzel, nem tudom, ki vagyok!
-Bocsánat, téves! Eltárcsáztam..
-Maradj itt!
-Nem lehet!
-Miért nem?
-Mert én Annát kerestem..
-Nem tudom, talán tényleg Anna vagyok..
(LETETTE)