|
Témaindító hozzászólás
[2-1]
booborek
...papírtörlőn...
Széttörött törékenyet
Kezelni nem lehet
Mert a lélek oly finom,
mint a fagyott lehelet
---
Függöny alján pókfonál
mellette porcica
Az éltető napsugár
Ezeken száll tova
---
Test test ellen
mentem én az
éjjelnek reggelén
még erő volt mi
hajtott tova
dobbanó dobbanás
egy pillantás után
lángolt fel mi
parázsolt még az
élet fricskát adott
örömön reggelre
a fagy a többi lélek
érintése bennem
megmarad.
Tölgylevél
Szépen lassan minden véget ér.
Mint a tölgyön megsárgult levél.
Lehullik a földre, táplálja azt.
De eljön majd újra a zöldellő tavasz.
És ibolya nyílik a levél helyén.
Arra jársz, letéped s mondod: Enyém.
Vízbe teszed, de elhervad gyorsan.
Elhervadt, kidobod. A Napban
Elszárad és ő is földé lesz.
Az örök körforgás sosem ereszt.
Hiába tépsz le megannyi ibolyát,
A Föld újraéled, az élet szavát
Hirdeti minden tavasszal,
Ibolyával és aranyló nappal.
Fiatalság
...Lásd, amit még nem vagy képes
Azt, amit az élet játszik.
A halálból életté lesz, s a kevés
Sokká terebélyesedik.
Messzire nő, ami elmúlt, az is él
Törzzsé válik a falevél.
A görcsös kapaszkodás még fiatal
A merevedett kín a hajlékonnyal
Egyesül. S a születés lüktetése
Tép a tesbe felemésztve.
A görcsökből kialakul egy
Kielégült, elégedett mosoly.
A ráncaimba zárva...
Amint befogad,
a fiatalság hamvas varázsa,
s testem bölcsőjeként új értelmet ad.
Hal lál la nak
Bíbor bársonyban könnytelen arc.
Fényben az ég felé felszálló lélek.
Siratjuk magunk, más is sír velünk.
Emlékezünk, de saját a szemszögünk.
Sajnálkozunk, mert gyengék vagyuk.
Egyedül ki mondja meg, mit tegyünk?
Testünk elvesztését dolgozzuk fel,
számoljunk le az emberrel... |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
