FrissítésSúgó

bsgabor	2005.09.05. 10:06 -
	...

[2-1]

bsgabor

Előzmény | 2005.09.05. 10:09 - #2

Mirage Csakazértis porszem vagyok de érted megnövök csillagot szedek űzök ördögöt a pokol kapuján kopogtatok lelkem eladom - ha úgy akarod - s ha végül mégis összedől az álom szerelmedért én újra megpróbálom III. szonett úgy várlak, nagyon várlak a szívem remeg ahogy az est közeleg - kopogj hármat ó, várlak, jöjj mielőbb felvettem legszebb ruhám mindenem kíván - kopogj kettőt siess már, az őrületbe kerget ez a várakozás - kopogj egyet gyere, légy állat törd be az ajtót - ma bármint kívánhatsz Hajnal csendesen lépkedj mert vért köhög a reggel vöröslik az égbolt s karikás szemmel bámul kialvatlanul az örökké szégyenkező Nap s az éjszakától terhes fák ágai alatt megérkezik a virradat Az éj felől az éjjel felől jövök álomból és vágyból sóhajtó gyönyörből jajkiáltásból köpenyem a csillagtalan ég semmi díszem nincsen csak a Te fényed ragyog mélyen a szívemben s míg alszik a világ éjre ébredek – holdkóros szerelmes – verset írok Neked Félálomban komótosan elvonul az este vakon tapogatóznak a hajnali dalok félálomban villannak fel bennem a révületbe dermedt mozdulatok észrevétlen jössz közelebb hozzám halott szavak zuhataga hull pilláimra fröcsköl a napfény s felizzik a reggel álnokul Magányunkba zárva A meg nem értés romjain magányunkba zárva nincsenek már álmaink csak a lélek némasága. Csönd van. Hallgasd, legbelül a vágyak mind elégnek ölelj meg és menekülj mint aki rossz útra tévedt. Egy jó reggel receptje végy egy csipetnyi éledő tavaszt egymásra csodálkozó szemek tüzét keverd hozzá az elmúlt éjjel boldogság-morzsáit gyönyör-fűszerét nagy lángon kavard óvatosan össze a felbukkanó emlék-ízeket kész lesz ha forr – akár a bor – s mosolyt csal arcodra mint a szeretet Reggel Üres a zaj hangos a csend szomorú az öröm kusza a rend. A tükörből rám néz egy másnapos alak – Te ostoba álmodó – üvöltik a falak. Gondolataim álmodják zűrös álmaik csiszolt vagyok belül mint a dunai kavics. Reggel van újra – értelmetlen reggel megküzdök ismét az esti félelemmel… Nyár Csak néhány éjjel és vége van a nyárnak csak néhány érintés s útjaink különválnak csak néhány csók mely elcsattan a csendben s hogy előtte mi volt – már kideríthetetlen. Holt levél mi jöhet még vagy mi nem? a hóhér nevet ítéleteden elsápasztja testedet az ősz holt levél utcakőhöz ütődsz némelyek átlépnek mások megtapodnak s a bíró házában hajnalig mulatnak… Gyűlölök és szeretek gyűlölök és szeretek érzem a mélyben a lángot szítja a kis tüzeket felhevíti a világot gyűlölök és szeretek ólomból öntve a reggel mást soha nem keresek ha nem kell a szívem ereszd el Búcsú bár százszor imába foglaltak ajkaim előtted mégis vergődik a szó míg felveszi halvány köntösét a reggel a közénk feszült csönd szinte tapintható és mi büszke tartással lépünk ki a fényre a magabiztosság álarca mögé rejtőzünk el de pillantásunk zavart tekintetünk kérdő s ijedt-csendesen búcsúzunk egymástól el és távolodó alakod körül felszikrázik a nap és rácsodálkozik a hömpölygő felhő-sereg és meglepetten felcsuklik az elhaladó villamos és visszasírják lépteid a nosztalgiázó terek – és én azóta várlak – Idő mélyül az idő mintha széthúzná a tér hétfő van de kezed még a vasárnapba ér egy elfeledett párbeszéd újrajátssza magát átszakad a múlt gátja s a jelenbe ömlik át és egyszerre túl közeli az emlék szinte megérintheted kísérteteke úsznak át a falon hiába csukod le szemed… aztán visszarendeződik a valóság elhalkulnak a szavak kihűlt kávéd fölött ülve rájössz: már sosem leszel ugyanaz Ahogy nőnek az árnyak ahogy nőnek az árnyak árad a csend tücskök cirregő kórusa hallik fáradt a kéz már de a gondolat szárnyal s elmém mélyéből felmorajlik zúg a tenger vagy csak a vér zubog néha még emlékszem a régi táncra elmosódó arcok sokasága között felrémlik mosolyod villanása Virradatkor megölel a táj virradatkor egy rövid pillanatra minden élni kezd szivárványos szemeit tágra nyitja magához szorít és cinkosan rámnevet Menjünk délre menjünk délre más vidékre hegyre tengerre az azúros égbe tavaszba nyárba de sose télbe merüljünk mint vízbe egymás szemébe Csillag lángot vet bennem kín és öröm hogy belédbolondultam átkozom, köszönöm ajándék vagy vakítón izzó fény rámragyogó csillag Isten végtelen egén. Szeptember vége őszi máglya vörös lángja fáradt vérem magas láza szeptember vége még egyet lángol magamhoz húzlak álomból, vágyból Tarts meg tarts meg eressz el mily’ furcsa az ember ami van: kevés még több kell nem elég a csók ölelj: csatázunk ájulásig s ha az éj már álomra csábít fonódj körém űzd el a rémeket találjon úgy a reggel hogy testünk-lelkünk egy Éjszaka álomba hanyatlik az este ezüstporával bevonja a fákat felgyújtja az ábrándozó elmét az ismeretlen misztikus varázslat Éjszaka: te fennkölt ősi szentély csillag-csillám játszik ablakodon múló lángod vágyaink visszfénye s ereklyéd a titkos fájdalom

bsgabor

Előzmény | 2005.09.05. 10:06 - #1

...