Főnys
Zokogó sínek...
Egy ember
hideg síneket
ölel.
Arcára hó
rakott fagyot.
Énekel.
Két ezüst
húron dúdol
a szél.
Távolban fel-
ragyog, retteg
a tél.
*
Egy ember
a síneken
fekszik.
Arcán hó
özön a könny
melegszik.
Néha még
moccan, üveg
koccan fogán.
Az utolsó szó
jogán
Részegen motyog.
Csak a vas
Csak a vas
Csak a vas
hallja
alatta.
Már ő is
Zokog.
...hol kelnek a csillagok.
Hegyre temess anyám,
ha meghalok.
Ott akarok feküdni,
hol kelnek a csillagok.
Sziklák közé,
merre zúg a szél,
hogy marja rólam
a követ, míg
csontomig nem ér.
S ha kitakart az éj,
majd kérdi tőled,
temetsz-e újra asszony,
markolsz-e megint földet.
Te csak nevess,
s keresd a szelet,
hisz lelkem nem
lehet lefedni,
csak gyarló testemet.
Mi vár ott fenn?
Vajon ott fenn várnak-e vizek?
Talán. Igen, ha hiszek,
amiben úgy hiszek.
És lesznek-e hajók? Óriás hajók,
Hófehérvitorlás-távolodók.
Part nem kell.
A partot lenn hagyom.
Sosem volt révben,
sosem volt oltalom.
Csak Óceán legyen.
Hatalmas - Végtelen.
Melyet Isten sírt. Egyedül.
Egyedül énnekem. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
