Trinti:
Titkok kertje
Feljött a hold az égen, fényével bevilágítja szobám, árnyak kúsznak a sötétben, felveszem fekete ruhám.
Indulok. Várj rám, jövök. A távolban bagoly huhog, bokor zörög. Utamban kikerülök minden követ, egy eltévedt holdsugár mutatja, merre menjek, A jó utat hol keressem. Köd bolyong az ősi fák közt, Gátolva haladásom, ne tudjalak megkeresni ezen a gonosz tájon.
Félelmeim azt sugallják, halott már szerelmem, - de csitt lelkem, csitt ne rémissz, félek! Így is annyi szörnyű magányos éjjel után, végre eggyé válik a két lélek.
Mire hozzád érkezem izgatott a testem, szívem vadul ver, fél. Megállok, a csend szinte lüktet, mindenütt bolygó’ fények, várom, hogy mikor hallatszik már lépted.
Halk nesz, ág reccsen, a fák alatt, valaki gyors léptekkel halad. Már sejlik alakja sötéten, remegő testem mozdul felé. Akkor ott, összeforr ajkunk, csodás mámorba, mint végtelen fénybe belezuhanunk. Ezer csillag szikrázik, szférák zenéje csak nekünk játszik. Ölelj, ölelj szorosan! El ne engedj! Őrülten forog a világ, még sem félek.
Teljesedjen hát be a csoda! Egy harcosnak lészek’ asszonya, ott az erdő közepén, egy titkos kert selymes füvén. Szüzességem neked adom Óh én hatalmas lovagom

Holdfogyatkozás
Éjjeli menedékem Széttört emlékem darabjai Holdfogyatkozás
Tintába mártott tollheggyel Törött ablaküveget karcolok Szétfolyt fényekre vadászok
Préselt leveleket ragasztok Színesek és nagyok erdő emlékei Mint a halott pillangók
Imakönyv lapjai közt elszáradt Rózsaszirom száz év magány Szökik el láthatatlanul
Éjféli ébredések Teljes sötétségbe borult szoba Holdfogyatkozás

Titkos éj veled
Vezet a Hold hozzám Titokzatos éjjel Mikor a csend némább Már nem lehet Halkan koppan a lépted A sötétben megfogod kezem Fülembe nevem suttogod Hogy mennyire kívánsz Nyakamba csókolod Belé remegek vágyainkba Szerelmedre vágyakozva Hagyom hogy vezess Testem kinyílik mint virág Harmatos reggelen

Áramlatok
Változó fényben úsznak át szemem előtt halhatatlanságodnak víztiszta emlékfoszlányai. Emlékszem rád, ahogy jöttél azon az eső mosta hosszú betonúton. A lámpák fényei köröket rajzoltak, mint glóriát, fejed fölé. Lehet, csak álmodtam, mégis arcodon láttam nemsoká-halálod. Fenn magasan sötét viharos szelek nyikorgatták a rézkakast, lenn rozsdás láncok csörögtek, sírósan suttogott egy elfeledett régi házban a huzat. Még hallom lépteid, ahogy koppannak a deszkapadlón. Jössz át a szobákon, sötéten.
***
Halálodban most pihensz békében? Vagy mélyen, abban a szűk ládában Tested elporladva nyugszik? Nyugszik? Vagy áramlatokon vágtatsz át és nevemet kiáltva halálomat várod?
***
Érzem, egy napon megragadod karom és lelkemmel a semmibe rohansz vakon. Én pedig hagyom…

Kozmikus utcalány
Jaj de szeretlek. Gyere és hass rám. Ezerrel száguldok a spirituális lélekvesztőben. Ott már csak a rozzant robotpilóta uralja a gépet. Így nem nekem kell vigyáznom. De kérlek vigyázz te, mert ha megfogan bennem a magod, akkor egyel több halálra-váró-lépegető fog megjelenni a kisbolygó övezet hiperjátszóterein. De ha nem akarom, hogy megszülessen, belépek a légüres-atmoszféra-mentes sterilizálóba. És csírátlanító-üvegbúra alatt, légmentesen kiszívják angyalkává vált részem. Majd tovább száguldok, oda, ahol a spirális-galaxisok közt, egy kocsmához nem érek. Oda még betérek, és iszom egy viszkit. Meghallgatom kedvenc zeném, amit egy foto-vízión vetítenek elém. Majd felszedek egy űrvándort, akivel jó az ágyban. És ivartalanították még kiskorában. Aztán ha lelépett, kialszom magam. De előtte a pénzt elteszem, amit ott hagyott nekem. És várom az újabb napom, ami kabinom ablakán beragyogja mutánssá torzult alakom.

fekete mese
Fekete hegyeken Fekete erdők Fekete fákon Fekete felhők Fekete árnyak Kúsznak a sötétben Fekete holdak a Fekete égen Fekete ördög Fekete fényben Lopakodva oson át a réten Érzi a vadat Félve nézem Ahogyan szalad *** Fekete cseppek Feketére festnek’ Fehér hattyúnyakat Felette az éj vadja Feketén lecsap Hattyú halála Egy angyal így látja *** Fekete harcát Fehéren vívja Jajong az éjben Az álmok királya Meghalt a királyné Fekete hajnalon Zokog a trónuson
***
Aztán a végén Fehéren villan Fehéren lebben Fehéren csillan Az alagút végén Fehérré válik a fekete a fény Fekete mesém is végére ér…

|