beléd néz a világ
- a bal jobb lesz és
jobb a bal - tehát
semmi sem változik
csak
két jáspisszemedből hullnak
fordítva a könnyek
ki tudja melyik tenyeremre
-
ne takard el azokat
az apró ráncokat
kedves
amit az idő hajtogatott arcodra
figyelj !
Venus istennő az örökéletű is
megöregedett
combján burjánzó erek
és mellei lehajoltak
mint akik alusznak
ám - látod - minden képen
mit magáról osztogat a cirádás
múzeumoknak
az ifjú
a csodálatos
a vágyakat keltő
szerelem mosolyog ránk
két sziromajkával
-
persze
most beteg vagy és két karod
válladba szúrt csont
a hangod pedig elpattant
gordonkahúr
csak gondolataid őrzik az elmúlt
rengeteg év napfelkeltéit
régen büszke fejeden ült a Nap
kezedből földre szálltak
intelmeid és millió pacsirta
akkor féltem még
hogy kiáltásodtól megrepednek
a csillárok üvegkristályai
most
a kezemre támaszkodsz
és lábad nem hagy nyomot
a szűz hóban
csukd be szemedet
hogy el ne repüljenek belőle
az izgatott vándormadarak
-
én ki vagyok ? a fényrágta hajamban
játszanak az ősz szálkák lábamon
a köröm megnőtt meg ne karcoljalak
szeretkezés közben szememben
loch-nessi szörny mondom vigyázz
a fogaim között sziszegnek csikorognak
a szomorú í betűk
és ki vagy te ? szemed színére fested
a hajad egy ránc a homlokodon hiába
a púder és a combod most keményen
feszül két szálfa az erdődben és mindig
ijedten felsikoltasz ha megkérdezem
egészen véletlenül hogy mi lesz holnap
rémülten kérded - és lesz ?
mondd - most miért jár ujjam dübörögve
görcsbe rándult hátadon ?
mondd - vajon kirepültek már ajkaid közül
a tegnap kapott pofonok ?
mondd - ha szeméremajkadra tapad szám
miért ontja rám combjaid köze
a könnyeket ?
-
megkérdezted mi történt és most
a kések egyenes sorban az asztalon
unatkozva vagdossák a makaróni-fényszálakat
némán nézem a
a szekrények ajtajai halkan nyílnak
csukódnak kijönnek és összehajtogatva
magukat bőröndbe
tegnap volt egy mosoly az orromon
és a rádióban hangosan
most ijedten rándulnak össze a
függönyök szállnak a szilícium-csillagok
a kilincs behúzza nyelvét kattanva
és a falról
valahol elveszett betűk énekelnek
talpamból gyökerek nőnek a padlóba
a huzat
de azért köszönöm a tegnapot
-
lehetne éppen tavasz vagy nyár is
de ősz van a színes madarak
belepik a fákat ülnek az ágakon
mint a levelek mígnem lehullnak
meg a mezőkön - fekete virágok
károgva fel-felszórják magukat
az eső meg esik két bénán lelógó
szárnyukra és kopogó csőrükre
lehetne éppen tavasz vagy nyár is
de ősz van és mindjárt itt a tél
ideje megvetni az ágyat
örülni a sunyin mosolygó napnak
és ideje nekilátni a búcsúzásnak
már csak szépeket mondani
és sajnálni magunkat
-
csak három lépés vagy harminc és
vaskeresztek alá állhatsz ólom-mozaik
ablakok mögé kőből faragott kis
angyalok mögé görnyedt hátak mögé
a köhintések visszhangját szégyelled
itt most suttogások kúsznak a padok
között és a fejekre szakad a hang
a monoton kézmozdulatok hirtelen
összeakadnak a megvert melleken
ha kilépsz
kabátod alá beszorult kérdéseidet
elfelejted
és a galacsinná gyúrt tíz parancsolatot
egy elegáns mozdulattal vállad felett
a szemétkosárba dobod
AJÁNLOM AZ OLDALT
